| Kínai horoszkóp-előrejelzés júniusra a Nyulaknak: házasság, de akár válás is jöhet, munkahelyi probléma is várható, de hó végére megoldódnak az anyagi gondjaid 2024-05-14 [kiskegyed.hu] Szerencsére a hónap utolsó hetére mind a magánéleted mind pedig hivatásbeli kötelezettségeid is kezdenek végre egyensúlyba kerülni. Details >
|
| Külügyi szóvivő: Egyetlen magyar munkavállalót sem érintenek az elbocsátások az iváncsai akkugyárban 2024-05-14 [hvg.hu] Az RTL-nek korábban egy ott dolgozó is azt mondta, hogy Details >
|
| Évente 200 milliárd forint landolhat a feketén dolgozó munkások zsebében 2024-05-13 [24ora.index.hu] Az építőipari és a vagyonvédelmi szektort érinti a leginkább. Details >
|
| Heti horoszkóp: a Kosnak senki nem tud ellenállni, az Ikreknek munkahelyi szerelem pezsdíti fel a vérét, az Oroszlán összekap a főnökével 2024-05-13 [kiskegyed.hu] Kedves Szűz! Jogosan érzed úgy, hogy megérdemelnél egy kis figyelmet és kedveskedést, ajnározást a kedvesedtől. Details >
|
| Júniusi horoszkóp-előrejelzés az Ikreknek: házasságod és a munkád is lökést kaphat, a terveid és a nyaralásod viszont balul sülhet el 2024-05-13 [kiskegyed.hu] Ez a hónap türelemre int a párkapcsolatodban és a munkahelyeden is. Details >
|
| Júniusi horoszkóp-előrejelzés a Bikáknak: kiugró lehetőség és egy nagy szerelem érkezhet a munkahelyeden, sőt még egy külföldi út is képbe kerülhet 2024-05-12 [kiskegyed.hu] Párkapcsolatodban konfliktus adódhat, de gyorsan megoldódik. Details >
|
| Régen a munkásőrökkel, most Azahriah-val jött össze a tradicionális magyar márka 2024-05-11 [24ora.index.hu] Ez a vállalat Details >
|
| Egészséghoroszkóp: az Oroszlánnak az ízületeivel lehet gond, az Ikrek szerelmi késztetései problémát okozhatnak, a Mérleget munkahelyi balesetre figyelmeztetik a bolygók 2024-05-11 [kiskegyed.hu] Kedves Bika! A mozgásban most nemcsak a teste, de a lelke is sokat erősödhet. Fejlesztheti akaraterejét, kitartását, önbecsülését. Details >
|
| A mesterséges intelligencia segíti a sportbírók munkáját, vagy átveszi? 2024-05-11 [24ora.index.hu] Forradalmi változások előtt a sportvilág. Details >
|
| Mit nyerhet bármelyik munkavállaló a NIS2-vel, ami már hatályba is lépett? 2024-05-11 [hvg.hu] Sok probléma forrása az emberi tényező, amit gyakran a kiberbűnözők is igyekeznek kihasználni. A NIS2 néven emlegetett uniós irányelv lesújt minden cégre, amelyik nem veszi elég komolyan saját emberei felkészítését. Akármilyen furcsán hangozhat elsőre, ebből a munkavállalók profitálhatnak. De csak az, aki nem veszi félvállról. Details >
|
| A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója 2024-05-11 [hirek.com]
A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a... Details >
|
| Bevezetnék az osztrákok a 41 órás munkahetet, tiltakoznak a szakszervezetek 2024-05-10 [24ora.index.hu] Nincs egyetértés a pártok között. Details >
|
| Óriási elismerés: munkatársunk, Gáll Anna kapta az Aranytoll Nagydíjat 2024-05-10 [24ora.index.hu] Tizenöt ország legjobbja lett. Details >
|
| Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia 2024-05-10 [hirek.com]
Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen... Details >
|
| Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg 2024-05-10 [hirek.com]
Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal... Details >
|
| Napi horoszkóp: az Ikreket a múlt bánata gyötörheti, a Mérleg a kimerülés szélén áll, a Bak változásokra számíthat a munkahelyén 2024-05-10 [kiskegyed.hu] Kedves Bika! Szorosabbra fűzheted a kapcsolatot egy emberrel, akivel nagy terveid lehetnek. Details >
|
| Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai 2024-05-08 [hirek.com]
Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és... Details >
|
| Kovács István 80 éves lett: az Egri csillagok sztárja ma nem kap munkát 2024-05-08 [femina.hu] A színész számtalan filmben, sorozatban, színdarabban szerepelt, de hatvan év után munka nélkül maradt. Details >
|
| A nagy balkáni munkaerő-vándorlás: szerb szakácsok az Adrián, török idénymunkások Szerbiában 2024-05-08 [24ora.index.hu] A tengerparti toborzás már januárban megkezdődött. Details >
|
| Közel 20 milliárdot ad a kormány munkásszállók építésére 2024-05-08 [hvg.hu] A következő három éven belül 25-30 új munkásszállást akarnak, de azokban csak fele részben lehet külföldi vendégmunkásokat elhelyezni. Details >
|
| 444: Hárommilliárd forintnyi munkát kapott a ceglédi önkormányzattól egy fideszes képviselő családi cége 2024-05-08 [hvg.hu] Károly Ferenc most ismét megméreti magát az önkormányzati választáson. Details >
|
| Munkanélküliség, fényűzés, luxus! Újabb emberrel bővült a Való Világ 12 luxusbörtöne 2024-05-08 [kiskegyed.hu] Ő csatlakozott a játékhoz! Details >
|
| Hatékonyabb termeléssel a munkaerőhiány és az elszálló energiaárak ellenében 2024-05-07 [hvg.hu] A digitalizációnak köszönhetően a hazai gyártó és termelő vállalatok lépést tarthatnak versenytársaikkal a kulcsfontosságú megrendelők megtartása és megszerzése érdekében Details >
|
| Nem az ő világa a munka, ezért a bulizásnak szenteli az életét VV Dzsigeri, a ValóVilág 12 új játékosa 2024-05-07 [24ora.index.hu] Details >
|
| Boldogok a Palota munkatársai is: Károly királyról jött a nagy hír 2024-05-06 [kiskegyed.hu] Már biztos, hogy... Details >
|
| A Drága örökösök sztárjának meghökkentő munkája van: ezzel foglalkozik, mióta megszűnt a sorozat 2024-05-06 [femina.hu] Haagen Imre kiadta első albumát, emellett koncertezik, szinkronizál, és temetési búcsúztatóként is dolgozik. Details >
|
| Rishi Sunak beismerte, könnyen lehet, hogy a Munkáspárt lesz a legnagyobb párt a brit parlamentben a jövőre esedékes választások után 2024-05-06 [hvg.hu] A miniszterelnök szerint ugyanakkor egy párt sem lesz képes egyedül többséget alkotni. Details >
|
| Heti horoszkóp: a Rák a kollégája iránt lobban szerelemre, az Oroszlán előbbre jut a munkahelyén, a Mérleg fizikai megerőltetése hátfájásban jelentkezik 2024-05-05 [kiskegyed.hu] Kedves Ikrek! Magasra jutottál, és most terhesnek érezheted ezt a pozíciót. De ne aggódj: ezek csak azok a bizonyos kezdeti nehézségek. Details >
|
| Mi a közös az anyákban és a munkahelyi vezetőkben? Meglepő dolgok derültek ki a friss kutatásból 2024-05-05 [femina.hu] Országos, reprezentatív kutatás készült az anyák napja alkalmából. Details >
|
| Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2024-05-05 [kiskegyed.hu] Részmunkaidő, home office, eltérő munkarend Details >
|
| A vártnál kevesebb új munkahely jött létre az Egyesült Államokban 2024-05-03 [24ora.index.hu] A munkanélküliségi ráta áprilisban 3,9 százalékra emelkedett. Details >
|
| Hónapok óta szerződés nélkül dolgoznak, mégis folyik a munka 2024-05-03 [24ora.index.hu] De vajon meddig? Details >
|
| Ő a 80 éves Koltai Róbert párja: Ildikó az életben és a munkában is társa 2024-05-03 [femina.hu] A színész hatvan felett kezdett új életet rendező párja mellett. Details >
|
| A Peloton világszerte mintegy 400 munkahelyet szüntet meg, ezért a vezérigazgató lemondott 2024-05-03 [24ora.index.hu] Nem értett egyet a vállalat üzletpolitikájával. Details >
|
| Közel 23 milliárdos állami munkát húzott be a Mészáros és Mészáros Zrt. 2024-05-02 [hvg.hu] Az összegből vízaknát fejlesztenek Tatabányán. Details >
|
| Szomorú, mennyit kellett dolgoznia egy gyereknek a 19. században - Így lett május 1-je a munka ünnepe 2024-05-01 [femina.hu] A munka ünnepének hátterében hosszú évekig tartó sztrájkok és megmozdulások húzódnak. Details >
|
| Árpilisban a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt az amerikai munkavállalók száma 2024-05-01 [24ora.index.hu] A munkanélküliségi ráta 3,8 százalékon stagnál az USA-ban. Details >
|
| Ünnepeljük, pedig a munka és a magánélet egyensúlya halott 2024-05-01 [24ora.index.hu] De vajon mi hozhatná el a feltámadást? Details >
|
| Őrületes összegért kelt el Diana hercegné első munkaszerződése 2024-05-01 [24ora.index.hu] Valószínűleg hazudott benne a koráról. Details >
|
| Napi horoszkóp: a Bika szívét szerelem teríti le, a Mérleg egyre nyomasztóbbnak érzi a munkáját, a Skorpió új ismeretségéből nem lesz szerelem 2024-05-01 [kiskegyed.hu] Kedves Oroszlán! Nem túl kellemes találkozást jeleznek a bolygók, amit nincs módodban kikerülni. Details >
|
| III. Károly visszatért a munkához 2024-04-30 [24ora.index.hu] Egy kórházat látogatott meg első körben. Details >
|
| Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói 2024-04-30 [hirek.com]
Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar... Details >
|
| Túlélte a macska, hogy véletlenül egy rakás munkavédelmi bakanccsal együtt postázták Utahból Kaliforniába 2024-04-30 [hvg.hu] A cicák szeretnek dobozokba ugrálni Details >
|
| A cégvezetők nagy része egyelőre csalódott az AI-ban, de van, ahol már saját virtuális munkavállalóval is kísérleteznek 2024-04-30 [hvg.hu] A vállalkozások több mint fele nem nyújt semmiféle támogatást ahhoz, hogy a munkatársaik hatékonyan tudják feltérképezni a mesterséges intelligenciát. Details >
|
| Heti horoszkóp: a Rák erős vonzalmat érez a kollégája iránt, az Ikrek csalódik a külföldi munkakapcsolataiban, a Kos több pénzt csikarhat ki főnökétől, ha bedobja a testbeszédet 2024-04-29 [kiskegyed.hu] Kedves Oroszlán! Egy érdekes feladattal bízhatnak meg ezen a héten. Ez a tavasz, s még inkább az azt követő nyár a munkádban új kezdetet jelenthet. Details >
|
| Az AI és a fenntarthatóság területén nő az igény leginkább a munkavállalókra 2024-04-28 [hirek.com]
A gyors technológiai fejlődés, a fenntarthatóság iránti fokozódó igény korszakában bizonyos... Details >
|
| A rákkal küzdő Károly király visszatér a munkába: így jelentette be az örömhírt a palota 2024-04-28 [femina.hu] Károly király végre visszatérhet a munkába. Details >
|
| Molnár Gusztáv fizikai munkásnak áll a színészi karrierje mellett 2024-04-28 [24ora.index.hu] Details >
|
| Közérdekű munkára ítélteket vihetnek dolgozni a MÁV-hoz 2024-04-28 [hvg.hu] Annyira kevés a szabad álláshely, hogy nehéz hova elhelyezni a közérdekű munkára ítélt embereket, most állami cégként a MÁV kötött megállapodást a minisztériumokkal és a kormányhivatalokkal az ő foglalkoztatásukról. Details >
|
| Magyar Péter azt állította, két újabb segítőjét is kirúgták a munkahelyéről 2024-04-28 [hvg.hu] A TISZA Párt frontembere nem nevezte meg két segítőjét, de azt mondja, munkaügyi bírósághoz fordulnak az ügyükben. Details >
|
| Tetoválásai miatt nem kap munkát egy 29 éves nő 2024-04-27 [24ora.index.hu] Details >
|
| Hónapokig zaklatta egy férfi a munkahelyén, aztán a dolgok nem várt fordulatot vettek 2024-04-27 [24ora.index.hu] Details >
|
| Kiderült, mire vágynak leginkább a magyar munkavállalók 2024-04-27 [24ora.index.hu] Részletes adatokat közölt a Randstad. Details >
|
| Grafikus jellegű munkára szánt AOC monitorok a megfizethetőbb szegmensben 2024-04-27 [prohardver.hu] A cég három kijelzővel jelentkezett, amelyek portfelhozatalukból kifolyólag dokkolóként is működnek. Details >
|
| Csonttörés, égés, áramütés: ezen a munkahelyen az iparági átlag sokszorosa a sérülések száma 2024-04-27 [hvg.hu] Kifejezetten csehül áll a munkahelyi biztonság terén a SpaceX Details >
|
| Rossz napja volt a munkában, ezért síremlékeket zúzott össze 2024-04-26 [24ora.index.hu] Eljárás indult egy nyírmihálydi férfi ellen. Details >
|
| Kiderült, mekkora a tényleges munkanélküliség Magyarországon 2024-04-26 [24ora.index.hu] Megjöttek a legfrissebb adatok. Details >
|
| Serpenyős csirkemell fűszeres, joghurtos szószban: indiai hangulatú recept kevés munkával 2024-04-25 [femina.hu] A joghurtos, fűszeres szószban sült csirkemell alig munkával készül, és nagyon hamar el is fogy. Details >
|
| Nem fogod elhinni, Gáspár Evelin hol kapott munkát: Brüsszelbe is kimehet 2024-04-25 [femina.hu] Gáspár Evelin egy egészen új területen próbál szerencsét. Még az is lehet, hogy munkája miatt évente párszor Brüsszelbe kell látogatnia. Details >
|
| Meghalt Frank Field, volt munkáspárti miniszter 2024-04-24 [24ora.index.hu] A politikus rákkal küzdött. Details >
|
| Orbán Viktor: Meggyőződésem, hogy aki szakmát, kétkezi munkát választ, jó lóra tesz 2024-04-24 [hvg.hu] Mindössze néhány perces, rövid beszédet tartott szerdán a Szakma Sztár 2024 rendezvényen a miniszterelnök. Orbán szerint a kétkezi munkát a számítógép nem váltja le, az irodisták viszont retteghetnek ettől. Details >
|
| Megduplázódott a külföldi munkát kereső magyarok száma 2024-04-24 [24ora.index.hu] A legképzettebbek kacsingatnak leginkább az országhatáron túlra. Details >
|
| Szijjártó Péter a magyaroknak ígért 25 ezer munkahelyet, de ezt az ígéretét nehéz lesz teljesíteni 2024-04-23 [hvg.hu] Valójában a már működő üzemekben is sok vendégmunkás dolgozik. A kormány épp most könnyíti meg egy kínai projekt, a Budapest Details >
|
| Másodfokon is nyolc év börtönt kér az ügyészség a dél-koreai férfira, aki zsákba parancsolta, majd targoncával majdnem megölte takarító munkatársát 2024-04-23 [hvg.hu] A mongol áldozat alsó végtagjai lebénultak. Details >
|
| Omlósra puhult tejszínes-mustáros csirkemell: mennyei recept kevés munkával 2024-04-23 [femina.hu] A tejszínes-mustáros csirkemell mártása egy különleges összetevőnek köszönhetően egyszerre édes és pikáns. Details >
|
| Megérkeztek a részletek: itt szállásolnák el a szegedi BYD-gyár munkásait 2024-04-23 [24ora.index.hu] A konténervárosban akár 1400-an is elférhetnek. Details >
|
| Hatnapos munkahetet vezetett be a Samsung 2024-04-23 [24ora.index.hu] A döntésnek gazdasági okai vannak. Details >
|
| Négynapos munkahét helyett itt a hatnapos: úgy tűnik, vészüzemmódba kapcsolhattak a Samsungnál 2024-04-22 [hvg.hu] A Samsung a világ egyik vezető technológiai nagyvállalata, és nemcsak pénzben, hanem presztízsben is remek lehet a vezetőség tagjai között lenni. Azonban az ár, amit ezért fizetni kell, nem is olyan kicsi, különösen, ha a vállalatnál nem mennek egészen jól a dolgok. Details >
|
| Jelentős pénzt kínál a kormány, csak maradjunk a munkahelyünkön 2024-04-22 [24ora.index.hu] Akár százszázalékos bértámogatás is igényelhető. Details >
|
| 10 perces kevert citromtorta: alig munka után mehet is a sütőbe 2024-04-22 [femina.hu] Details >
|
| Mobil egységek ellenőrizhetik a kórházakban, hogy dolgoznak-e az orvosok munkaidőben 2024-04-20 [hvg.hu] A Belügyminisztérium utasítása szerint a betegek jelenlétét is ellenőrizhetik. Details >
|
| Zinédine Zidane meglepő helyen vállalhat munkát, rekordbajnok kispadjára ülhet le 2024-04-19 [24ora.index.hu] Sajtóhírek szerint a francia szakember nyitott a tárgyalásokra. Details >
|
| Lakást nem, de háromfős titkárságot igényelt Novák Katalin a munkájához 2024-04-19 [24ora.index.hu] Gépjárműhasználatra is jogosult a korábbi köztársasági elnök. Details >
|
| Májusi horoszkóp-előrejelzés a Skorpióknak: a családi feszültség rányomja a bélyegét a munkádra is, de a hó végére minden rendeződni fog 2024-04-19 [kiskegyed.hu] Nem kell mindenért felhúzni az orrodat! Details >
|
| Száz munkatársból csak négyen jelezték a bicskei gyermekbántalmazást 2024-04-18 [24ora.index.hu] Tarlós István a fővárosi vizsgálóbizottság számára érdemi nyilatkozatot tett. Details >
|
| Távozik a hvg négy vezető munkatársa, köztük Dezső András is 2024-04-18 [24ora.index.hu] Közleményben jelentette be a portál a változásokat. Details >
|
| Miért olyan nehéz hazaindulni a munkanap végén, vagy felállni egy társaságból? 2024-04-18 [24ora.index.hu] A szociális fóbia a munkánkra is kihathat. Details >
|
| Kétféle tájolással munkára fogható, ITX-es ház jött a Sharkoontól 2024-04-18 [prohardver.hu] A német cég újdonsága relatíve tágas belülről, és a porvédelemről sem feledkezik meg. Details >
|
| Magyar ipari kihívás: munkaerőhiány és elszálló energiaárak 2024-04-18 [24ora.index.hu] Magyarországon ipari működés alatt leginkább az összeszerelő tevékenységet értjük, a munkaerőhiány és az elszálló energiaárak fokozottan sújtják. Hogyan marad így nyereséges a termelés? Hogyan lehet a fejlődéssel lépést tartani mind hazai, mind nemzetközi szempontból? Details >
|
| Molnár Ferenc Caramel: Tudok ugyanúgy tisztelni egy kétkezi munkást, mint egy akadémiai professzort 2024-04-17 [24ora.index.hu] Details >
|
| Grófnőként is a munkásokat támogatta - A háború alatt mentőt is vezetett Andrássy Katinka 2024-04-17 [femina.hu] Vörös grófnőnek is nevezték az Andrássy család egyik leghíresebb női tagját. Details >
|
| Mennyei citromos keksz 10 perc munkával: egy csésze kávé mellé nem is kell finomabb 2024-04-17 [femina.hu] A citromos keksz hozzávalóit csak gyorsan össze kell gyúrni, és hasonlóan rövid idő alatt kisütni a darabokat. Details >
|
| Továbbra is veszélyben Ursula von der Leyen munkája 2024-04-16 [24ora.index.hu] Egyelőre csak levegőhöz jutott az Európai Bizottság elnöke. Details >
|
| Felgyújtotta munkatársát egy férfi Tatabányán 2024-04-15 [24ora.index.hu] Az esetet egy biztonsági kamera is rögzítette. Details >
|
| Több száz új munkavállalót keres a Lidl és az Aldi 2024-04-15 [24ora.index.hu] Megkezdték a cégek a nyári szezonra való toborzást. Details >
|
| Fülöp-szigeteki munkásokkal van tele a hajdúszoboszlói termálhotel 2024-04-14 [hvg.hu] Az Aqua Blue szállodaként jelenleg nem üzemel, de tele van vendégmunkásokkal. Details >
|
| Két egymást követő nap is munkásokat kellett kórházba szállítani egy kisvárdai üzemből 2024-04-14 [hvg.hu] Az egyik eseténél gázszivárgás történt. Details >
|
| Orbán Viktor fontos munkavacsorával indította a hétvégét 2024-04-13 [blikk.hu] Orbán Viktor miniszterelnök péntek este munkavacsorán tárgyalt Aziz Akhannouch marokkói kormányfővel Marrákesben - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Details >
|
| Jó okkal támogatja egyre több cég a bringás munkába járást 2024-04-13 [24ora.index.hu] Olyan tények derültek ki a bringázásról, hogy ön is tekerni fog. Details >
|
| Egy 30 éves nő állítja: azért nem vették fel egy munkahelyre, mert nem volt kisminkelve az állásinterjún 2024-04-13 [24ora.index.hu] Details >
|
| Több munkás is mérgezést kapott a kisvárdai gyárban 2024-04-13 [24ora.index.hu] Hat embert szállítottak kórházba. Details >
|
| Szaftos almás-túrós kevert süti alig munkával: ez a két hozzávaló mindig jól megy egymáshoz 2024-04-13 [femina.hu] Ez az egyszerű kevert süti túrótól szaftos, a tetejére pedig almaszeletek sülnek. Details >
|
| Folytatódnak a MÁV munkálatai egy vasútvonalon, módosul a menetrend 2024-04-12 [24ora.index.hu] Ezek a munkálatok az utasok számára már nem járnak olyan nagy kényelmetlenségekkel Details >
|
| Karrier-tanácsadás személyre szabva: ez vár rád a HVG Állásbörzén 2024-04-10 [hvg.hu] A több mint ezer állásajánlat és több mint száz munkaadó mellett egy sor ingyenes segítség várja az álláskeresőket az április 17-én startoló HVG Állásbörzén. Mit javítsak az önéletrajzomon? Hogyan válaszoljak a gyakori kérdésekre egy állásinterjún? Mit vegyek fel? Egyebek mellett erre is választ kaphat az, aki kilátogat a Papp László Budapest Sportarénába. Már egy hét sincs, és indul az ország legnagyobb élő állásbörzéje. Details >
|
| Így akarja munkára bírni a kormány a fiatalokat 2024-04-10 [24ora.index.hu] Indul az Ifjúsági Garancia Plusz program. Details >
|
| Továbbra sem fél a lelkész, akit Magyar Péter tüntetésén való felszólalása után rúgtak ki munkahelyéről 2024-04-10 [24ora.index.hu] Tarr Zoltánt nem lepték meg a történtek. Details >
|
| Felmondott a munkahelyén a nő, hogy főállású nyereményjáték-vadász lehessen, milliókat keresett azóta 2024-04-09 [24ora.index.hu] Details >
|
| Magyar Péter: A szombati tüntetés egyik felszólalóját elbocsátották munkahelyéről 2024-04-09 [24ora.index.hu] Varga Judit volt férje arról írt, hogy a tüntetés utáni első munkanapon történt az elbocsátás. Details >
|
| Demeter Szilárd: Magyar Péter Gyurcsány Ferenc munkáját teszi tönkre 2024-04-09 [24ora.index.hu] Szerinte a jogász az ellenzéki oldaltól veszi el a szavazókat. Details >
|
| Munkát kerestek, az ukrán fronton kötöttek ki 2024-04-08 [24ora.index.hu] A hosszú börtön és a katonai szolgálat között választhattak. Details >
|