szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A pénzmozgás célja a portál szerint elsősorban a belügyminiszter-helyettes beágyazottságának javítása a dunakanyari választókerületében.

Folytatta legutóbbi cikkét a Válasz Online, melyben azt írták meg, hogy miként rendeltek ki Rómából gyámot egy pápai biztos személyében a magyarországi ciszterci rend élére, miközben az apátot meg Amerikába küldték száműzetésbe. Ennek a történetnek fontos szereplője Drabos Erik Kasszián, aki nem csak a ciszterci rend jogi képviselője, hanem a Familiare Társadalomszervező Központ igazgatója, illetve ő menedzseli a világi, ám ennek ellenére egészen június 8-ig az apátság épületébe bejelentett Magyar Vezetőképző Alapítványt is.

Drabos szárnyalásában komoly segítséget nyújtott Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes, KDNP-s politikus is, aki a portál információi szerint régi ismerőse Drabosnak, olyannyira, hogy közös családi nyaralásokra is jártak annak idején. „A kormányzati pénzosztó csapat és a forrásfelhasználó hálózat kvázi egy tulajdonosi körként működik – néha talán nemes célokat szolgálva, de régebbi keresztény civilszervezeteket is megdöbbentő államipénz-leszívási képességgel” – írja a Válasz Online.

A portál munkatársai a háttérbeszélgetések alatt meggyőződtek arról, hogy nem csak az erősen fogyatkozó rend mit sem sejtő alsópapságának nincs túl sok köze ahhoz, ami az apátság élén zajlik, de a Rétvári–Drabos-kör alapítványában dolgozók számára sem volt egyértelmű, hogy nem egy alulról építkező keresztény mozgalomhoz, hanem egy felülről „etetett” KDNP-s holdinghoz csatlakoztak.

„Az adatokból látható, hogy a pénz jellemzően Rétvári Bence minisztériuma környékéről (vagy feljebbről) indul, majd – akár alapítványok által alapított alapítványok alapítványait megjárva – megérkezik például a KDNP-s politikus saját váci-dunakanyari választókerületébe, ahol aztán az ő beágyazottságát hivatott szolgálni. A Rétvári-érdekkörnek stadionja ugyan még nincs, de pavilonja hamarosan lesz. Először állami pénzből megvették, majd további közel 2,8 milliárd forintnyi ajándékpénzből felújítják, puccos-esküvős rendezvény- és konferenciahelyszínné avatják az 1896-os millenniumi világkiállításra készült, Zebegénybe telepített tornyos, faszerkezetes dohánypavilont” – írják.

A Rétvári-körhöz tartozó alapítványhálózat a portál gyűjtése szerint az alábbi tagokból áll:

  • Familiare Társadalomszervező Központ (legalább 1,8 milliárd forintnyi „lehetőséget” kapott az államtól). A 2011-es alapítású szervezet a Zirci Ciszterci Apátság úgynevezett belső egyházi jogi személye. Igazgatója: Drabos Erik Kasszián. A központnak a kormány egy siófoki apartmanházat ajándékozott, ám hivatalos székhelye maradt a zirci apátság. A tényleges ügyintézés pedig egy újbudai, Bartók Béla úti társasház első emeletén zajlik – a Drabos Ügyvédi Iroda melletti lakásban.
  • Magyar Vezetőképző Alapítvány (legalább 2,5 milliárdnyi állami juttatásra érdemesült). A 2020-tól aktív, diákotthont fejlesztő szervezet alapítói jogait 2021 februárjában átírták a Familiaréra – sőt Bérczi L. Bernát ciszterci apát lett a kuratórium elnöke –, négy hónappal később mégis visszamagánosították. Az alapítvány kurátora Drabos Erik Kasszián, hivatalos címe pedig napokkal ezelőttig a zirci apátság volt. Mostanra a székhelyet áttették egy az államtól kapott Aga utcai ingatlanba, a tényleges iroda viszont az említett Bartók Béla úti lakásban van.
  • Kovács K. Zoltán Alapítvány (minimum 312 milliónyi közpénzből gazdálkodott). A politikai kereszténység Vasárnap.hu nevű orgánumát kiadó, 2018-tól létező szervezet ügyvédje Drabos Erik Kasszián, irányítója pedig a KDNP-s Kovács Péter (korábban: Kovács-Pifka Péter). A kurátor egykor a Familiarénak is dolgozott, miközben egyébként az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nevű kormányszerv egyik vezetője volt. Kovács ma a – Drabos ügyvédi munkájára támaszkodó – Hungary Helps Ügynökség vezérigazgatója. Az alapítvány székhelye a fenti Bartók Béla úti ingatlan.
  • Családháló Alapítvány (legalább 563 milliónyi közforintot emésztett fel). A Bartók Béla úti irodalakást részben birtokló – illetve a Rétvári Bence választókerületében lévő zebegényi Millenniumi Pavilont is megvásárló – szervezet alapítója Drabos Erik Kasszián, hivatalos székhelye pedig a siófoki Familiare-apartmanház. A 2015 óta tartó pénzgyűjtő munka természetesen „a Bartókon” zajlik, miközben az alapítvány kurátora egy korábbi újbudai Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő.
  • Szabadságvédő Alapítvány (legalább 91 milliónyi állami forráshoz jutott). A 2013 óta aktív szervezet a Bartók Béla úti ingatlan másik tulajdonosa – a székhelye is ebben a XI. kerületi lakásban van.
  • Dunakanyari Védegylet Alapítvány (alsó hangon 500 milliós kormányzati kegyben részesült). Ezt az érdekeltséget az előbb említett Szabadságvédő Alapítvány hozta létre 2017-ben – kurátora pedig Rétvári Bence politikai munkatársa, Bajor Gergő. Az alapítvány egyebek mellett arról híres, hogy tavaly Vácott és Szobon is ingyen szerzett meg az államtól egy-egy értékes városi épületet, ezzel felbőszítve az érintett önkormányzatokat. Időközben a Védegylet új székhelye a váci „ajándékház” lett – a volt szobi MÁV-ingatlan tulajdoni lapján viszont még nem vezették át az alapítvány „bejövetelét”.
  • Millenniumi Pavilon Közhasznú Alapítvány (már 2,77 milliárd forintnyi állami forrást kapott). A „cég” alapítója a fenti Szabadságvédő Alapítvány által létrehozott Dunakanyari Védegylet Alapítvány. A Millenniumi Pavilon 2021-ben árverésen jutott hozzá a zebegényi Kenderes szálló Dunára néző épületéhez, másrészt ez a szervezet hivatott felújítani – központi költségvetési forrásból – a Családháló Alapítvány itteni pavilonját is; az építési beruházásra vonatkozó tendert épp a napokban írták ki. A volt Hotel Kenderes a készülő rendezvénytér kiegészítő szálláshelye lesz.
  • Egyéb szervezetek: Aktív Dunakanyar Alapítvány, Dunakanyar Média Alapítvány, Öko Urbana Egyesület (ezek mindösszesen legalább 206 milliós Pest megyei vagy kormányzati támogatásban részesültek). Az első, sportkomplexum-fejlesztésre szakosodott alapítványt egy olyan Fidesz–KDNP-s újbudai képviselő vezeti, aki korábban a Familiare Társadalomszervezőnek és a Kovács K. Zoltán Alapítványnak is dolgozott. A másodikat, amely a 0627.hu nevű – tehát a Vác környéki telefonos hívószámot „magában hordozó” – helyi portált működteti, a választókerülethez tartozó Letkés település polgármesterének felesége irányítja. A harmadikként említett egyesület ugyancsak kereszténydemokrata hátterű.

A Válasz Online által átnézett dokumentációból az derült ki, hogy eddig hét értékes ingatlant ajándékozott a kormány a Rétvári–Drabos-kör kezében lévő szervezeteknek, hol közvetlenül, hol a vételár biztosításával és ezekkel együtt mintegy 8,7 milliárd forinthoz jutottak. A hét ajándékingatlan helyszíne: Zebegény (pavilon és hotel), Siófok (apartmanház), Vác, Szob, Budapest (központi iroda és épülő diákotthon). Ugyanennek az alapítványi csapatnak a kezében működik a Rétvári-választókerület történéseiről tudósító 0627.hu portált, valamint az országos hatókörű Vasárnap.hu-t (illetve alrovatait: a Családháló.hu-t és az üldözött keresztényekkel foglalkozó S4C News-t).

hvg.hu Gazdaság

Nagy lehet a gond: szokatlan határozottsággal, Rómából avatkozott be az egyház a zirci ciszterci apátság életébe

Gyanús ingatlanüzletekből, az iskolák menedzselése fölötti szereptévesztésből, egy veszteséges kirakatvállalkozásból, egy személyi állományában fogyatkozó, ugyanakkor mégis milliárdos tételek fölött diszponáló szerzetesrendből és a háttérben megbúvó KDNP-szálból áll össze az a koktél a Válasz Online tényfeltáró anyaga szerint, ami kiváltotta Róma részéről a szokatlan határozottságú közbelépést.