Nagy bajt okozhatnak a villanyautók a régi parkolóházakban

Hummer EV SUV
Vágólapra másolva!
Az akkumulátoros elektromos és a plug-in hibrid járművek nagy tömege komoly veszélyforrássá vált napjainkban.
Vágólapra másolva!
Az elektromos Hummer EV SUV több mint 4 tonna is lehet üresen Forrás: GMC

Mindenki tudja, hogy az elektromos autók nehezek. Ez részben a megfelelő hatótávolság eléréséhez szükséges akkumulátoroknak, részben pedig a minden modern járművet érintő méretnövekedésnek, a SUV-kategória népszerűségének, és az egyre több kötelező biztonsági rendszernek köszönhető. Az Egyesült Királyság hatóságai aggódnak, hogy a régebbi parkolóházak összeomolhatnak a növekvő terhelés alatt.

A The Telegraph számolt be róla, hogy az Egyesült Királyságban sok többszintes parkolóház a 60-as és 70-es években épült, amikor az autók sokkal könnyebbek voltak, mint manapság. Azóta sok parkolóházat ráadásul el is hanyagolták, a hiányzó karbantartás miatt ezek hajlamosak a szerkezeti problémákra.

Egy régi angol parkolóház Forrás: Nick Mutton/geograph.org.uk

Az elektromos és plug-in járművek jelentősen nehezebbek, mint hagyományos, belső égésű motorral hajtott társaik. Egy példa:

míg egy benzinmotoros BMW 530i 1540 kilót nyom, addig egy hasonló méretű, elektromos Tesla Model S akár 2070 kilót is nyomhat.

A ma kapható legnehezebb villanyautó GMC Hummer EV, amely üresen több mint 4 tonnát is nyomhat. Eközben az 1960-as években, amikor az Egyesült Királyság számos parkolóháza épült, az átlagos autó tömege jóval 1300 kg alatt volt.

Bár a jelentés az Egyesült Királyságra összpontosít, a probléma könnyen érintheti a többi fejlett országot is. A Brit Parkolási Szövetség szerint egyszerű szerkezeti ellenőrzések segíthetnek a problémák felismerésében, mielőtt egy parkolóház összeomlik. „Az elmúlt hat hónapban elég sok parkolóház ellenőrzését végeztük el, és néhány bizonyítja, hogy az épületek nem bírták volna el az új villanyautókat" – mondta Russell Simmons, a BPA épületszerkezetekkel foglalkozó csoportjának elnöke.

Azoknak a parkolóházaknak, amelyek nem felelnek meg a mai követelményeknek,

súlykorlátozást kellene bevezetniük a nehezebb autókra,

vagy csökkenteniük kellene a parkolóhelyek számát a problémák elkerülése érdekében. A BPA frissítette a jövőre vonatkozó tervezési ajánlásait is: mostantól azt tanácsolják, hogy a betonparkolók padlójának tervezési terhelési határértéke a korábbi 2,5 kilonewton helyett 3 kilonewton legyen négyzetméterenként, ami 20%-os növekedést jelent.