Drámai meccsen elvérzett a bajnok, új királya lesz a ligának

GettyImages-2153272467
2024.05.20. 07:27
Olyasmit láttak a világ leghíresebb sportcsarnoka, a Madison Square Garden nézői, szám szerint 19 812-en, amilyet még sohasem: az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keleti főcsoportja elődöntőjének utolsó meccsén az Indiana Pacers lelőtte a csillagokat az égről, történelmi rekordot jelentő 67,2 százalékos pontossággal célzott mezőnyből, és 130–109-re kivasalta a Knicks csapatát. Nyugaton, a denveri Ball Arenában pont fordítva történt minden, egyik csapat sem érte el a száz pontot, de a 98–90-es Timberwolves-siker azt jelentette, hogy ezúttal nem lesz címvédés a ligában.

Még el sem kezdődött a meccs a Madison Square Gardenben, az egyik pályaszéli Knicks-drukker és Tyrese Haliburton, a Pacers irányítója máris megadta a történelmi csata alaphangját. Történelmi, mert az Indiana Pacers és a New York Knicks körülbelül annyira szereti egymást, mint Budapesten a Fradi és az Újpest labdarúgócsapatának szimpatizánsai.

A gyökerek csaknem harminc évre nyúlnak vissza. 

Az 1995-ös főcsoport-elődöntő első meccsén Spike Lee, a híres filmrendező, a Knicks vezérszurkolója addig hergelte Reggie Millert, amíg az Indiana sztárja 8,9 másodperc alatt bevert nyolc pontot, és egymaga legyőzte a New Yorkot a Gardenben. Majd a sorozat ötödik mérkőzésén, amikor 25 pontot dobott az utolsó negyedben, azt imitálta, hogy megfojtotta ellenfelét, a mozdulat bevonult az NBA legendáriumába. Most lássuk a legendás 8 pontot:

A vasárnap esti összecsapás előtt az egyik néző addig szólogatott be Haliburtonnek, amíg a Pacers sztárja visszaszólt neki. Utána gyorsan dobott 14 pontot az első negyedben, magával ragadva csapatát, amely elhúzott 34–22-re.

Később sem lankadt, az NBA rájátszásainak történetében most először dobott egy csapat 67,2 százalékos pontossággal, vagyis kísérleteinek kétharmada célba talált.

Eközben a hazaiaknál hiába termelt Donte DiVincenzo 39 pontot, ami egyéni playoff-csúcs, a többieknek nem nagyon ment. Jalen Brunsonnak sem, aki ráadásul meg is sérült a harmadik negyedben, így aztán 130–109-re kikapott a Knicks, a Pacers jutott be a főcsoport döntőjébe. 

A meccs utáni sajtóértekezletre Haliburton felvette azt a pólóját, amely Miller emlékezetes fojtogató mozdulatát idézi fel. Erre mondják, hogy édes a bosszú...

Ezek után nem maradt más hátra, mint hogy Eric Adams, New York polgármestere kék-sárgába, a Pacers színeibe öltöztesse az Empire State Buildinget. Valahogy így kell stílusosan veszíteni...

Alig ért véget a Gardenben a Pacers–Knicks-csata, máris kezdődött a Ball Arenában a Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves nyugati elődöntő hetedik meccse.

Hát itt aztán nem potyogtak a kosarak, a szigorú védekezés dominált. A Nuggets 41, a Timberwolves 39,2 százalékkal célzott mezőnyből, hol volt ez a Pacers 67,2 százalékához képest!

A hazaiaknál a két szupersztárt, Jamal Murray-t (35 pont) és Nikola Jokicsot (34) kivéve mindenki betlizett, csak a két gólzsák érte el legalább a tíz pontot. 

Ennek ellenére úgy tűnt, hogy megvan a hazai győzelem, és ezzel együtt a bejutás a konferenciadöntőbe, amikor a harmadik negyed elején Murray betalált egy triplával, és ezzel 58–38-ra húsz ponttal elhúzott a bajnok.

Ám innen is képes volt veszíteni. Egyenlített a vendég, majd állóháború kezdődött. 72–72-nél 10 perc volt hátra. Conley-tripla következett, Gobert két jó büntetője, 72–77, de Jokics kontrázott egy hármassal, a Timberwolves eladta a labdát, időt kér Micah Nori, a sérült Chris Finchet helyettesítő másodedző. Majd Naz Reid kosarasa után, 85–80-as vendégvezetésnél Michael Malone-on a sor, amikor már csak 5 perc 2 másodperc az élet. Kezdett elmenni a meccs, Reid-tip-dunk, majd Conley leszerelte Murray-t, Edwards kapta a labdát, és jött a tiszta tripla, tőrdöfés a hazai szívekbe:

 92–82-re vezetett a Minnesota, három perc volt hátra, a kiesés szélére került a bajnok. Rudy Gobert kipontozódott, de a végén megtartotta előnyét a Timberwolves.

Megtörtént a trónfosztás, 98–90 a végeredmény, kiesett a bajnok.

Bejött a statisztika, ebben a szezonban tizenkétszer fordult elő, hogy nem érte el a száz pontot a Nuggets, és mind a tizenkétszer kikapott.

A főcsoport döntőjét keleten a Boston Celtics és az Indiana Pacers, nyugaton a Minnesota Timberwolves és a Dallas Mavericks vívja. Kezdés közép-európai idő szerint szerda hajnali 2-kor Bostonban, a másik párharc csütörtök hajnalban, 2.30-kor rajtol a minneapolisi Target Centerben. 

NBA, rájátszás, 2. kör

Keleti főcsoport

  • New York Knicks–Indiana Pacers 109–130
  • Legjobb dobók: DiVincenzo 39, Burks 26, Brunson 17, Hart 10, illetve Haliburton 26, Nembhard és Siakam 20-20, Nesmith 19, Turner 17, McConnell 12.

A párharc végeredménye: 4–3, az Indiana Pacers javára.

Nyugati főcsoport

  • Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves 98–90
  • Ld.: Murray 35, Jokics 34 (19 lepattanó, 7 assziszt).

A párharc végeredménye: 4–3 a, Minnesota Timberwolves javára.

(Borítókép: Anthony Edwards 2024. május 19-én. Fotó: AAron Ontiveroz / The Denver Post)