Újabb három évre megválasztották a Szépírók Társaságának elnökségét

2024.05.18. 19:41
Szombaton tartotta közgyűlését a Szépírók Társasága, amely további három évre megválasztotta a jelenlegi elnökséget, így az 2027. május 18-ig töltheti be hivatalát. Az elnök továbbra is Czinki Ferenc, aki összegezte az elmúlt évek történéseit, nehézségeit, valamint elszámolt az elnökség elmúlt háromévnyi munkájával.

A Szépírók Társasága 2024. május 18-án tartotta közgyűlését, amely újabb három évre bizalmat szavazott a jelenlegi elnökségnek, melynek tagjai Czinki Ferenc (elnök), Józsa Márta (alelnök) és Babiczky Tibor (alelnök) – tudatta a társaság közleményében.

A társaság nehéz időszakon van túl a magyarországi költségvetési támogatások megszűnése után, de nemzetközi pályázatoknak és hazai magántámogatóknak köszönhetően sikerült stabilizálni a szervezet működését. A régi-új elnökség 2024. május 18-tól 2027. május 18-ig tölti be pozícióját.

A társaság egy részletet is közölt Czinki Ferenc elnöki pályázatából.

A Szépírók Társasága a jelenlegi elnökségi ciklusban, illetve az azt megelőző néhány évben átvészelt egy súlyos, a tagságot is megosztó kultúrpolitikai harcot, elveszítettük korábbi elnökünket és alelnökünket, állandó titkárunkat, kénytelenek voltunk alkalmazkodni a pandémia okozta nehézségekhez, az elmúlt egy évben pedig a működést közvetlen veszélyeztető hazai kultúrfinanszírozási döntésekre kellett hatékonyan reagálnunk

– összegezte az elmúlt időszak eseményeit Czinki.

Az eredményekről szólva beszámolt arról, hogy az elmúlt három év munkájának, illetve tagságuk és a külsős szakemberek aktivitásának, a nemzetközi pályázati eredményeknek, a hazai magántámogatóknak és a közösségi finanszírozási kampányuknak köszönhetően 2024-re stabilizálódott az anyagi helyzetük.

A Szépírók Társasága írók, irodalomtörténészek, kritikusok, fordítók és irodalomszervezők egyesülete. 1997-ben jött létre azzal a céllal, hogy a korszerű irodalomszemlélet, a hatékony érdekképviselet és a demokratikus kultúrpolitika fóruma legyen. Alapszabálya úgy fogalmaz, hogy „a Szépírók Társasága egymás irodalmi munkásságát megbecsülő és szellemi tekintetben egymáshoz közel álló írók által létrehozott szakmai, érdekvédelmi és szolgáltató szervezet”.