Sosem értek el ekkora sikert magyarok, miközben a világ elitje generációváltásra készül

DSC4974
2024.05.17. 19:47
Korábban még sosem volt példa arra, hogy két férfi teniszezőnket jegyezzenek a világ legjobb 50 játékosának mezőnyében, de ez május elején valósággá vált. Többek között Marozsán Fábián és Fucsovics Márton sikereinek köszönhetően egyre népszerűbb hazánkban a tenisz, így nem mehetünk el szó nélkül a hamarosan rajtoló Roland Garros mellett sem. Az Index Sportcastjében mindent kitárgyaltunk, ami magyar és nemzetközi tenisz.

Jövő hétfőn kezdetét veszi az év második Grand Slam-tenisztornája, a Roland Garros selejtezője, majd néhány nappal később rajtolnak a főtáblás küzdelmek, amelyeken két magyar – Marozsán Fábián és Fucsovics Márton – helye már biztosított. De mielőtt Párizs felé vennénk az irányt, körbejártuk a magyar tenisz jelenét, láthatóságát nemzetközi szinten, valamint az utánpótlás helyzetét is, mivel egyre több fiatal teniszezőnk ér el sikereket – korosztályában magas szinten. Ebben segítségünkre volt Bardóczky Kornél, a Magyar Tenisz Szövetség fejlesztési igazgatója, valamint Siklós Erik, az ATP-tornákat közvetítő Network4 szakkommentátora.

Az adásban többek között beszélgettünk 

  • két férfi teniszezőnk, Marozsán Fábián és Fucsovics Márton közelmúltban nyújtott teljesítményéről;
  • a tenisz növekvő népszerűségéről hazánkban;
  • az utánpótlásban pallérozódó tehetségek lehetőségeiről, az MTSZ által biztosított programokról;
  • mire figyeljünk a Roland Garroson, milyen esélyekkel indulnak a magyar teniszezők – férfi és női fronton egyaránt;
  • a potenciális generációváltásról, valamint a szezon végén visszavonuló Rafael Nadal utolsó párizsi szerepléséről. 

Az év második Grand Slam-tornája, a Roland Garros selejtezője május 20-án, majd a főtáblás küzdelmek hat nappal később, jövő vasárnap kezdődnek. Kövesse az Indexen a Roland Garros legfontosabb híreit, eseményeit, a magyar játékosok mérkőzéseit, mi pedig az első naptól kezdve helyszíni riportokkal, videókkal jelentkezünk Párizsból.

Az Index Sportcastjének legújabb adásai bármikor visszahallgathatók a Spotifyon, az Index felületén, illetve a legnagyobb zenei és podcast-streamingplatformokon. 

(Borítókép: Kaszás Tamás/Index)