Karácsony Gergely még „villamosbarátabbá” tenné a fővárost, erre kitört a kommentháború

2024.05.16. 15:44
Karácsony Gergely főpolgármester is felszólalt egy villamosfejlesztésről szóló sajtótájékoztatón, melyen kijelentette, hogy „villamosbarátabbá” kell tenni Budapestet, ezért a korábbi hagyományokra építve a jövőben is nagy hangsúlyt kell fektetni a villamosfejlesztésekre. A prioritásokat négy fő dimenzióban képzelte el ezen a téren: hálózatbővítés, megállók akadálymentesítése, alacsony padlós járműflotta bővítése, valamint további új villamosok beszerzése.

Karácsony Gergely kiállt a kötöttpályás közlekedés fontosságáért, és a villamosfejlesztés szükségessége mellett tette le voksát – számolt be az MTI.

Szeretnénk Budapestet még »villamosbarátabbá« tenni, építve a város korábbi hagyományira is, és a cél, hogy a fővárosi villamosközlekedést mindenki számára hozzáférhetővé tegyük

– jelentette ki a regnáló főpolgármester csütörtökön.

A villamosfejlesztésről szóló sajtótájékoztatón Karácsony leszögezte, hogy a villamoshálózat bővítése kiterjed olyan vonalakra is, ahol korábban már járt villamos, és a villamosközlekedés elérhetővé tétele egyrészt új vonalak kialakítását, másrészt a villamoshálózat akadálymentessé tételét is jelenti.

A főpolgármester szerint ma már jogos elvárása a fővárosi közlekedőknek, hogy a villamosok légkondicionáltak és alacsony padlósak legyenek. Karácsony Gergely kiemelte, a villamoshálózat bővítése „nem önmagában áll”, hanem kiváló lehetőség arra, hogy a város szerkezetét is zöldítsék.

Közölte, a fővárosnak négy pillérből álló fejlesztési stratégiája van:

  • hálózatbővítés,
  • megállók akadálymentesítése
  • alacsony padlós villamosok,
  • több új villamos.

A főpolgármester szerint a hálózat bővítése elsősorban a pesti oldalon szükséges. „Budapest eddig is a villamosok városa volt, de szeretnénk, ha ez még inkább így lenne” – szögezte le Karácsony Gergely.

Bodor Ádám, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) mobilitásfejlesztési igazgatója kiemelte, a villamoshálózat fejlesztésének célja, hogy minél többen válasszák a közösségi közlekedést. Elmondása szerint a belvárosban már 50 százalék feletti a közösségi közlekedést választók aránya, a külvárosban viszont kevésbé jó az arány.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a villamosvonalak kétharmada járható már CAF-villamossal, valamint a legforgalmasabb vonalak többségén már alacsony padlós, légkondicionált járművek közlekednek.

Bodor Ádám arra is felhívta a figyelmet, hogy a meglévők mellé 51 új CAF-villamos érkezik majd, így növelik majd ezen villamosok számát azokon a vonalakon, ahol már ma is tudnak közlekedni, illetve alkalmassá tesznek további vonalakat is a fogadásukra.

Horváth László, a BKK beruházási igazgatója felhívta a figyelmet: a villamoshálózatok fejlesztésének két fő célja, hogy a sűrűn lakott területeket és lakótelepeket minél inkább elérjék, valamint belső kapcsolatok jöhessenek létre, amelyek révén átszállásmentesen lehet közlekedni.

Az előkészítés, tervezés és kivitelezés előtt álló projektek között sorolta a pesterzsébeti hálózat fejlesztését, a 42-es villamos meghosszabbítását, a Bajcsy-Zsilinszky úti és a Műegyetem rakparti, valamint a Szegedi úti villamost.

Megtudhattuk azt is, hogy jelenleg a villamosmegállók 40 százaléka akadálymentes, valamint a napi forgalomban lévő 327 villamos 30 százaléka alacsony padlós. Munkanapokon napi szinten 950 ezer utas közlekedik a villamoshálózaton, a 4-es és a 6-os villamosokon pedig 330–350 ezer napi felszállót regisztrálnak.

Horváth László elmondta, jelenleg gyártás alatt van, és 2024 végétől érkezik az 51 új CAF-villamos. Ennek köszönhetően már az utasok mintegy kétharmadát alacsony padlós villamossal tudják majd szállítani. Kiemelte, hogy a villamosok cseréjéről folyamatosan gondoskodni kell, ezért előkészítik a következő járműbeszerzést: nagyjából 110 járműre írnak ki közbeszerzést. Ezek a járművek a források rendelkezésre állása esetén 2029-től érkezhetnek majd Budapestre. Azt egyelőre nem lehet megmondai, hogy ezek milyen gyártmányú villamosok lesznek.

Kommentcunami

Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt szórakoztatónak nevezte a főpolgármester állításait, hangsúlyozva: ezek azok a tervek, amikért a kampányban megállás nélkül őt kritizálta a főpolgármester. „Még a Párbeszéd nevű pártjának maradványa is Megafon-stílusú videókat készített, és folytat lejáratókampányt ezzel.”

Értem, hogy Karácsony Gergely egyetlen villamosberuházás előkészítését sem tudja felmutatni 5 év alatt, és azt se bánom, ha az általunk előkészített beruházásokat ígéri – de legalább akkor ismerje el, hogy a mi terveinkkel kampányol

– fogalmazott.

Vitézy Dávid úgy látja, a budapestieknek érdemes azt is mérlegre tenni, hogy ki lesz képes ezeket a terveket meg is valósítani. Az utolsó jelentős villamosberuházások Budapesten mind a BKK azon időszakához kötődnek, amikor megépítették a Budai Fonódót, felújították az 1-es és a 3–as gyűrűt füves vágányokkal, és sikerrel aláírták a szerződést az elmúlt negyven év legnagyobb villamosbeszerzésére, melyből Vitézy szerint máig jönnek az új CAF-villamosok. Ehhez képest az elmúlt 5 év mérlege szerinte a nagy semmi. 

Vitézy Dávid bejegyzésére nem sokkal később reagált Balogh Samu, Karácsony Gergely kabinetfőnöke is. Azt írta, szerinte vicces akadályoztatásnak nevezni azt, hogy rávették őket a Műegyetem rakparti villamos áttervezésére, hogy így sokkal több fát lehessen elültetni, és egységes fasor legyen a felső rakparton. Kicsit agresszív kismalac tempó bármiféle kritikát azonnal akadályoztatásnak nevezni – emelte ki a kabinetfőnök.