Napok óta vitáznak a vitáról, Vona Gábor megelégelte, levelet írt az MTVA-nak

2024.05.14. 13:04
Vona Gábor, a Második Reformkor (2RK) elnöke kedden közösségi oldalán írt nyílt levelet az MTVA-nak, valamint Papp Dániel vezérigazgatónak a közszolgálati csatornán szervezendő vitával kapcsolatban.

Vona Gábor azt írta, a Második Reformkor szerint kiemelt fontossággal bír a közszolgálati csatornán szervezendő vita. Ugyanakkor szerinte elszomorító „az elmúlt napokban kialakult vita (vagy inkább veszekedés) a vitáról”, és annak mielőbbi megoldása a platformnak és a pártoknak közös felelőssége.

Először is azt kell mindenkinek megértenie, a csatornának és a szereplőknek is, hogy a vitát ugyan mi bonyolítjuk le, de nem rólunk szól, hanem az országról, a magyar emberekről és a demokráciáról

– közölte Vona Gábor, hozzátéve, hogy a 2RK ezért az alábbi javaslatokat teszi:

  1. A 11 párt delegáltja jöjjön össze, és közösen állapodjon meg a vita részleteiről. Ahogy egy normális demokráciában szokás. 
  2. Mivel mind a 11 jelölt legitim módon vehet részt a vitán, viszont ennyi ember túl sok egyetlen vitához, azt javasoljuk, hogy ne egy vita legyen, hanem egymást követő három, a felek által megegyezett tematika szerint megosztva. Ezáltal minden párt kellő időt kapna ahhoz, hogy elmondhassa programját, illetve reflektálhasson a versenytársakéra. Ne hat-hét perc jusson egy pártra, hanem ennek a háromszorosa. A vita iránti érdeklődés óriási, így a közszolgálati csatornának örömmel kell megteremteni ehhez a feltételeket. Ahogy egy normális demokráciában szokás. 
  3. A vita mindhárom alkalma élő legyen. Ahogy egy normális demokráciában szokás.

Napok óta folyik a vita a vitáról

Mint ismert, Dobrev Klára, a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője pénteken számolt be arról, hogy az MTVA nyilvános vitát szervez az EP-választáshoz kapcsolódóan. Időközben már több párt EP-listavezetője is jelezte, hogy ott lesz a vitán. Dobrev Klárán kívül Donáth Anna, Deutsch Tamás és Magyar Péter is megírta, hogy ott lesz a vitán, ugyanakkor az utóbbi később hosszú posztban fejtegette, hogy nem igazán várhatóak tisztességes vitaszabályok a „köztévében”.

A Tisza Párt alelnöke a saját posztjában több kérdést tett fel a szervező MTVA-nak, például a moderátor személyét illetően, és hogy hogyan válogatják ki a közönséget. Továbbá szerinte „az sem elfogadható, ha egyszerre akarják leültetni mind a 11, listát állító párt listavezetőjét, hiszen úgy semmilyen érdemi vita nem folytatható, és nem is tükrözné a pártok támogatottságának mértékét”.

Ezt követően Toroczkai László közölte, hogy amennyiben az EP-listavezetők nem egyszerre vesznek részt a köztévés vitán, meg se próbálják a Mi Hazánkat parlamenten kívüli, valós szervezettség és társadalmi támogatottság nélküli pártok mellé ültetni, és ebben az esetben ne számítsanak rájuk. A pártelnök szerint egyébként nyilvánvaló, hogy a közvélemény-kutatásokat manipulálják.