Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az egykori tinibálvány Magyarországon kötötte össze életét amerikai kedvesével.

    sp.png
    Fotó: TV2

    Nyolc hónappal az eljegyzés után hivatalosan is örök hűséget fogadott amerikai szerelmének Éder Krisztián, azaz SP. A tinilányok által egykor körülrajongott énekes esküvőjére a legnagyobb titokban került sor, s ha a nemzetközi fotós a közösségi oldalán csak korlátozott ideig elérhető bejegyzéseket osztott is meg, a vendégek nem bírták ki, hogy ne mutassanak bár meghitt felvételt az ifjú párról, s azok boldogságáról.

    Az Egyesült Államokba 2015-ben kiköltöző fotós, aki 2006 és 2012 között megkerülhetetlen szereplője volt a magyar popzenének, az utóbbi években nem sokat árult el életéről. Annyit az Instagramról azonban tudni lehetett, hogy hosszú ideje egy Brooke nevű hölgy a párja, akiről egy intim fotókönyvet is kiadott. 

    A lapozható bejegyzésből, amelyet az egyik vendég, pontosabban a menyasszony egyik régi barátnője, Cheroney Pelupessy tett közzé, kiderül, hogy az esküvőt Magyarországon, pontosabban a Somogy vármegyei Polány községben tartották. Alább több fotót és videót láthat a szerelmesekről.

    A tinibálványból lett fotóművész a közösségi médiában ma már kevésbé van jelen: YouTube-csatornájára utoljára hét-nyolc évvel ezelőtt tett ki videót, az Instagram-oldalára pedig magáról nem tesz közzé képeket, de munkáit előszeretettel megmutatja. A Fluor Tomival közösen készített Partyarc című sláger új verziójában sem vett részt, hiába kérték.

  • Jákob Zoltán szerelmi életéről nem sokat lehet tudni, mióta szakított választottjával, Hajnal Bettinával, akit a Bachelor – A Nagy Ő című párkereső reality-ben ismert meg tavaly, és akivel tavaly év végén tettek pontot a kapcsolatuk végére. A multimilliárdos üzletember annyit nemrég elárult, hogy a műsor óta két hölggyel is ismerkedett, ám tartós párkapcsolat egyikükkel sem tudott kialakulni.

    A Crystal Nails alapítója időközben egy saját életmód programot is megálmodott, melynek segítségével az egykori műsorvezetőnő, Erdélyi Mónika 20 kilót fogyott. Jákob éppen akkor szólta el magát a szívügyeivel kapcsolatban, amikor a Ripostnak nyilatkozott az egyik fehérjeszeletükről.

    Nagyon sokan szeretik. Már dugdosom otthon a szekrényben, mert mindenki el akarja venni tőlem

    – mondta a lapnak, majd arra kérték, fejtse ki jobban, kiket ért „mindenki” alatt.

    Mindenki fontos a szívemnek. Járkálnak, igen. Bár nem is azt mondanám, hogy járkálnak... De járnak néha hozzám olyan hölgyek is, akik vagy fontosak lesznek a szívemnek, vagy nem annyira, ezt nem tudjuk

    – tette hozzá sejtelmesen.

  • Ez volt a gyereknapi program.

    Egyhamar biztosan nem felejti el legutóbbi fellépését Varga Márk, azaz G.w.M, hároméves kisfia ugyanis színpadra lépett vele. A rapper egy megható bejegyzésben számolt be arról, hogy ifj. Varga Márkkal adott koncertet gyereknapon. 

    Mint kiderült, a sztárcsemete is vágyott arra, hogy közönség elé álljon.

    „Hol is kezdjem... Nagyon sokat adott a zene, sőt elmondhatatlan, hogy mennyit! Ma ismét egy olyan dolgot adott, amit nem fogok soha elfelejteni.

    A nagyobbik fiam, Márk – »kis G.w.M« ahogyan ma hívta a közönség – leadta az első buliját ma velem 3 évesen. Elmondhatatlan büszkeség, szerelem vagy nekem fiam. Imádtátok és ő is titeket! Nagy álma volt ez, hiába 3 éves, akkor is folyamatosan ezt mondogatta nekem, hogy lépjünk fel együtt.

    Nekünk ma így telt a gyereknap és biztos vagyok, hogy jobban nem telhetett volna nekünk és a közönségnek sem. Köszönöm istenem, hogy megélhettük ezt, a fiammal!!! Nektek is köszönöm, hogy ennyire szerettétek és biztattátok! Isten éltessen minden gyermeket!” – olvasható a rapper vasárnapi bejegyzésében, aki korábban azt is elárulta, hogy havonta akár 20 millió forintot is megkeres a haknikkal.

    A rímbetyár a hároméves Márkot immár nagyobbik fiaként emlegeti, családjuk ugyanis hamarosan új taggal bővül: feleségével, Kulcsár Edinával egy évvel Amara születése után egy kisfiút várnak. A rapper nemrég arról is beszélt, hogy ha születendő gyermeke is rapsztár akarna lenni, akkor támogatná ebben.

    G.w.M-nek két gyermeke született az előző kapcsolatából: Márk és Melanie. 

  • Mint ismert, vasárnap este került sor aValóVilágtizenkettedik évadának első párbajára . A villalakók az első kiválasztáson VV Dorkára pakolták a legtöbb jelet, aki néhány nappal később úgy döntött, hogy VV Noémit viszi magával párbajozni. A szőkeség kijelentette: azért esett Noémire a választása, mert aljasnak és hazugnak tartja őt, nem is jöttek ki valami jól, időről időre mindig odaszúrtak egymásnak valamit.

    A lányok ennek apropójából szombat este, azaz összecsapásuk előtti estén azt a feladatot kapták, hogy bokszolják le a köztük lévő feszültséget a ringben. Persze, nem szó szerint, jóllehet a bokszkesztyűt is fel kellett húzniuk, és bokszolók módjára is vonultak be a ringbe, ahová VV Kikidi és VV Dudu készítette fel őket. Noémi meg is jegyezte, hogy „amúgy egyszer szívesen kiütné Dorkát”...

    A villalakóknak egy szópárbaj keretein belül kellett összecsapniuk, míg Csaszi, Vera, Giada és Noémi voltak a bírók. Dorka az első menetben szinte szóhoz sem jutott, Noémi mindent a fejéhez vágott, ami csak eszébe jutott, és mire észhez tért, addigra vége lett a menetnek. Aztán a szőkeség felszívta magát, és csak ordítva kommunikált. Egymás arcába kiabálták sérelmeiket.

    Ordenáré szájkaratéjük olyannyira elfajult, hogy szinte egy hajszál választotta el a lányokat a cicaharctól.

    Hevesen vert a szívem, ideges voltam... nem szeretem az ilyen szituációkat

    – mondta Noémi, aki nagyon felhúzta magát szópárbaj közben. Végül őt is hirdették ki győztesnek. A lány később Reninek meg is jegyezte, hogy ha nem a villában zajlott volna le mindez, akkor biztosan megütötte volna Dorkát.

    Dorka és Noémi szópárbajáról ide kattintva érhető el az összefoglaló videó.