Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mégsem hagy fel vele.

    Berki Mazsi volt a Palikék Világa by Manna Ilyen az élet legutóbbi adásának vendége, akit a forgatásra kislánya, Emma is elkísért, sőt: a két és fél éves csöppség egy időre el is lopta a reflektorfényt az édesanyjától.

    Az influenszer a műsorban többek között arról is mesélt, hogy milyen pozitív változások mentek végbe az életében, mióta utoljára Palik Lászlóéknál járt. Ott volt például a Sztárbox című műsor, melynek ő lett a női győztese, a sok edzés, felkészülés azonban volt, hogy konfliktust szült családjában. Párja, Kajári Zoltán ugyanis, akivel aNyerő Pároscímű műsor idei évadában teszik próbára szerelmüket , jobban szerette volna, ha Berki Mazsi többet van otthon.

    Tavaly ősszel a boksz sok problémát hozott a kapcsolatunkba, a családi életünkbe. Az én párom a klasszikus családvonalat viszi, szereti, ha a nő otthon van. Én azért szeretek jönni-menni, tenni-venni, dolgozni

    – árulta el az édesanya, aki vidéken kezdett új életet új párjával.

    Régen minden napom pörgős és sűrű volt, de rá kellett jönnöm, hogy már nem ebben a ritmusban élek

    – mondta Berki Mazsi.