Civil tiltakozás, politikai botrány is övezte a város fejlődését

Kecskemét központjában a 19. század végére egy impozáns, több elemből álló, de kellőképpen egybefűzött főtérrendszer alakult ki. Ennek egyik csücske az egyfajta mostohagyerekként ható Széchenyi tér, amely ugyanakkor integrálja a közlekedés, a kereskedelem, a kultúra és az idegenforgalom kiemelkedő funkcióit.

„Kecskemét városnak, Bács-Kiskun megye székhelyének – különösen az utóbbi 15 évben tapasztalható – dinamikus fejlődését szükségtelen statisztikai adatokkal érzékeltetni. Aki a városban megfordul, még ha régebben nem is járt volna ott, szembetűnően tapasztalhatja e sokoldalú fejlődés tárgyi eredményeit. Aki pedig csak néhány évtizede járt erre utoljára, a vasútállomás felől bevezető Rákóczi út középsétányán már nem találja a régen megszűnt kosarazó piacsort (helyette új vásárcsarnok van), a Szabadság téren és a Kossuth téren a közelmúltban szűnt meg az átmenő közúti forgalom, és a régi facsoportok között, az utak helyén széles gyalogsétányok vannak. Az innen kiszorított gépkocsiforgalom a környező – egyirányúsított – utcákon bonyolódik le” – mutatja be a város központjának aktuális átalakulását 1980-ban a Városépítő hasábjain Bakonyi Dezső.

Bevezető sorait egy újabb, Kecskemét központjának közlekedési könnyítését és további gyalogoszónák kialakítását előkészítendő tervpályázat elé írta. Hasonló, a dinamikus fejlődésről szóló írások időről időre ezt megelőzően is születtek, így például a millennium és 1914 között megjelenő, Magyarország vármegyéi és városai című ismert országismertető sorozat is a belváros lendületes átalakulásáról értekezik:

„Hatalmas, nagy tér áll előttünk, a Piacz-tér, újabban Szabadság-tér, mely alig két évtizedes fejlődésnek az eredménye. Azelőtt itt utczasorok voltak, a melyeket lebontottak, hogy a teret kellőképen megnagyobbítsák. Az útvonalak keramittal és az árúsoknak fönntartott helyek téglával vannak burkolva. S a kibővítése még egyre tart; balról is van egy földszintes épületcsoport, melyet a város már kisajátított, és legközelebb le is bontat.” (Haraszthy Lajos)

Kecskemét a magyar mezővárosok ismert fejlődési útját járta be. A település nagy részét falusias jellegű lakóövezetek, a girbegurba utcák által kirajzolódó tizedek alkották (az elnevezés egészen az 1930-as évekig élt a városban), amelyek egy városias központi magot öleltek körbe, ahol mind minőségben, mind mennyiségben jelentős épületállomány jött létre a 19. század végére. 1881-ben született meg az egész városra érvényes építkezési szabályrendelet, amely a léptéket váltó város magán- és középítkezéseinek „zsinórmértékévé” vált, ezáltal sikerült a telekelaprózódásokat megakadályozni, és kezdett kialakulni a belső városközpont közigazgatási, kereskedelmi, vendéglátás, kulturális és oktatási funkciója.

Szecessziós „tündérpalota”

Korábban csak a különböző felekezetek templomai emelkedtek ki a többnyire egyszintes házak közül, de a kiegyezés után és a vasút megjelenésével meginduló modernizációs folyamatok eredményeként számos új középületet húztak fel példás gyorsasággal. 1897-re készült el a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte szecessziós Városháza – a „tündérpalota”, amely hosszú várakozás után a tavalyi évre megújult, amiről az Építészfórum is beszámolt –, de a korábbi piactéren ekkoriban emelték a Kecskeméti Takarékpénztár-Egyesület kétemeletes palotáját vagy mellette a Kecskeméti Kereskedelmi Ipar-hitelintézet és Népbank szintén kétemeletes palotáját is. A piacon megjelent az elektromos közvilágítás, hogy ezzel is segítsék a hajnali, akár egy-két órakor megkezdődő gyümölcs- és dinnyeárusítást, de szintén a térségben nyílt meg az Úri kaszinó is.

Kecskemét központja lényegében egy összefüggő, mégis megfelelően tagolt térként állt össze a 19. század végére, ahol a különböző funkciók kellőképpen elváltak egymástól, laza köteléket alkotva. Így az egybefűzött tereken sétálva juthatunk el a színháztól a kollégiumig, a templomtól a bankpalotákig vagy a pompás, a városban korábban sosem látott bérpalotákig. A századfordulón lendületesen modernizálódó városközpontban számos remek szecessziós épület is született, amelyek ma is meghatározzák a városképet – érdemes egy kis virtuális sétát tenni a város szecessziós „paradicsomában”.

Bazársorról a Centrum Áruházba

A belvárosi téregyüttes azonban nemcsak kellemes korzóként szolgált, hanem kiemelt közlekedési útvonalként és vásártérként is. A vasútállomás és az épülő városháza között alakították ki a város közlekedési kapujaként is értelmezhető fő tengelyt, az impozánsra kiszélesített, középen dupla fasorral övezett sétánnyal kiépülő és az akkoriban szintén újdonságszámba menő keramittal burkolt Rákóczi utcát.

A motorizáció fejlődésével kialakuló, a korábbi országutak nyomvonalát is hasznosító új útvonalak szintén a belvárosban találkoztak: a Békéscsaba felől érkező 44-es és nyugat felé, Solt és a Duna irányába tartó 52-es főútvonallal, amelyet itt metszette át az észak–déli, Budapest–Szeged irányú 5. számú főútvonal.

A polgári és kereskedőházakkal szegélyezett Rákóczi utcában kézenfekvőnek tűnő, központi és jól megközelíthető helyen, viszont kevésbé jó körülmények között működött a piac. A református templomhoz kapcsolódó, Pártus Gyula tervezte, egyszintes, eklektikus épületegyüttesben 1878-ban nyílt meg a bazársor, amelyet az államosítás után, 1949. november 7-én Állami Áruházként avattak újjá, a korábbi kis üzlethelyiségek egybenyitásával – ahogy ezt láthattuk Szombathely főterének esetében is. A korábbi bazársort az áruház idővel kinőtte, és az 1983-ban megépült új Centrum Áruházba költözött.

Csinos saroképület

A belvárosi téregyüttes talán legnagyobb átalakulásán a terület észak–nyugati sarkában álló Széchenyi és Kossuth tér kettőse ment keresztül. A kissé elzártabb Széchenyi teret eleinte csak a római katolikus templom uralta, amelynek tornyában tűzőrség székelt. Mellette a plébániahivatal és a katolikus egyház bazárépülete áll, amelyen visszafogott formában, de szintén szecessziós jegyek lelhetők fel.

A templom túloldalán 1907-re készült el a Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte Iparosotthon, valamint 1910 körül a feltételezhetően szintén a kezük nyomát viselő szomszédos bérház, amelyet az izraelita egyházközség építtetett. A két igényesen kiképzett épület már látványosabb, hullámzó jegyekkel egyértelműen képviseli a szecesszió világát, a lechneri örökséget.

„A tér sarkán álló Iparosotthon változatos tömegalakítása és bizonyos részletei a tervezők későbbi műveit is előrevetítik (pl. szabadkai városháza). Szép kovácsoltvas ablakrácsai és erkélyei, reprezentatív nagyterme, kerámiadíszei és beépítéssel azóta elrontott homlokzati ablakai az egész épület műemléki helyreállítását sürgetik...” (Műemlékvédelem, 1981)

A kétszintes, „csinos” saroképületbe eredetileg az Ipartestület, a Munkásbiztosító Pénztár és az Ipari Hitelszövetkezet helyiségei költöztek, de működött benne vendéglő, kávéház kisebb színpaddal és szálloda „házi kezelésben”. Az épületet azonban 1937-ben jelentősen átépítették, hogy a díszteremből mozit alakítsanak ki. Ennek következtében sok helyen elrejtették az eredeti finom kiképzéseket, az üvegmozaik-díszítést pedig egyenesen elvágták. Az elkészült Otthon Mozit a helyi lap szerint a közönség kedvezően fogadta, a nézőkre „kellemes benyomást tesz a csinos, ízléses, modern mozi, amely családias, otthonias, barátságos” (Kecskeméti Lapok, 1937).

Égető lakhatási problémák

A második világháború után a Szociáldemokrata Párt tulajdonába kerülő épületet 1950-ben államosították, s egy ideig a városban állomásozó szovjet csapatok használták, de funkciójában – némi átmeneti állapotot leszámítva, amikor szénraktár is működött az épületben – lényegében meghagyták: benne tiszti lakásokat alakítottak ki; a díszteremben tiszti klub szolgált filmvetítésekkel. Amikor 1982-ben az épület ismét a város tulajdonába került, végre megkapta a megérdemelt felújítást, és ismét megnyílt a nagyközönség számára moziként és ifjúsági házként, egy időben Szalvay Mihály Ifjúsági és Úttörőházként.

amely idővel egyéb események befogadására is alkalmassá vált, valamint kávézóval és teaházzal, terasszal egészült ki. Az idővel műemléki védettséget kapó épületet 2004-ben ismét felújították, amikor számos korábban eltüntetett részletet tártak fel, és tettek ismét láthatóvá.

A szomszédos, eredetileg izraelita bérházat az 1980-as évek elején kiemelt igénnyel újították fel, amely „mozgalmas tömegével, a falsíkból előreugró erkély tetőivel és színezése világos-sötét kontrasztjával ér el festői, de ugyanakkor plasztikus hatást is” (Műemlékvédelem, 1981). Az épület azóta is átesett egy komolyabb megújuláson, így szerencsére méltó párja lehet a szomszédos Otthon Mozinak.

A századelőn lezajlott modernizáció folyamatát a második világháborús károkat felszámoló újjáépítéssel egy második hullám követte. Akárcsak bő fél évszázaddal korábban, ekkor is a legfontosabb kérdés az égető lakhatási problémák megoldása volt, ugyanakkor a szocializmus évtizedeiben szintén új lendületet vett a közigazgatási és kereskedelmi központok felépítése is.

Ez a második modernizációs hullám szintén az adott korszak építészeti világát tükrözte: kezdve a Rákóczi út vasútállomás felőli végének visszafogott szocreál hatású lakóházsorától az 1972-re megépült pártháznak, megyeházának, igazgatási központnak méretes toronyszerű kettős tömbjéig. Míg a századelőn már egy közös együttest alkotott a Szabadság tér, a Kossuth tér és a Széchenyi tér hármasa, az 1950-es évektől egyre komolyabb hangsúlyt kapott a várostervezésben ezek egységbe vonása.

Az Aranyhomok Szálló

A Széchenyi és a Kossuth tér között, mintegy kapcsolóelemként épült meg a Janáky István tervezte Aranyhomok Szálló, amelyet 1962 szilveszterén adtak át. A helyválasztással a téregyüttes színháztól induló tengelyének északi térfalát kívánták létrehozni. A Kossuth tér felé loggiákkal nyitott és kellemes, vízjátékkal kiegészített parkos, teraszos előteret is kapott szálloda az akkoriban még igen szűk, alacsonyabb házakkal is tűzdelt Széchenyi tér felé erőteljesen zárt, tömör, a hátát mutatja.

A 104 szobás szállót 300 személyes étterem, 500 személyes kerthelyiség, bár és cukrászda-eszpresszó is kiegészítette. Az új szállodával a korábbi, pár utcával odébb álló, 1958-ban lebontott Beretvás – illetve utolsó éveiben Béke Szálló – által hagyott hiátust kívánták pótolni.

Ahogy a dobogókői, valaha jobb időket látott Nimród Hotel kapcsán már említettük, az 1960-as években részben az enyhülés jegyében, ugyanakkor az ország devizaállományának feltöltése érdekében is egyre komolyabb hangsúlyt fektettek a külföldi és ezen belül a nyugatról érkező turizmus felélénkítésére. Az időszakban azonban kevés vagy épp nem megfelelő minőségű szálloda állt rendelkezésre, éppen ezért jelentős fejlesztésekbe kezdtek nemcsak Budapesten, hanem vidéken is. Kecskemétre mint a gyümölcsökben gazdag Kiskunság szívébe is igyekeztek minél több látogatót vonzani, viszont ez az Aranyhomok Szálló megnyitásáig, megfelelő szálláshelyek híján, igen problematikus volt.

A központi elhelyezkedésű épület a tér további barokkos, eklektikus és szecessziós házaival szemben letisztultan modern, „az egész kevert építészetű téren szinte tisztító, ellensúlyozó hatású; korunk keménységét, határozottságát hirdeti” – írta róla Granasztói Pál. Ugyanakkor „az épület a belső terek kialakításában gazdag. Az éttermet, az eszpresszót és a bárt a szállóvendégeken kívül a város lakossága is használja. Indokolt volt ezeket a helyiségeket luxusigénnyel tervezni. A terek hangulatosak és egymás mellett változatosak, melyeket számos képzőművészeti alkotás tett még gazdagabbá. Az étterem előcsarnokában egy-egy falat Majoros János és Pólya József díszített. A szálló előcsarnokában Csernus Tibor mozaikban eleveníti meg a város életét. A bárban Z. Gács György óriási üvegablakot készített. A bár oldalfalainak teljes terjedelmét Bozsóky Anna által tervezett selyemtapéta burkolja. A legfelső szinten az elkülönített társalgó oldalfalait Hincz Gyula freskói borítják. A bejárati oldalhomlokzatot és az étterem bejáratát Makrisz Agamemnon plasztikái díszítik.” (Magyar Építőművészet, 1964)

Néhány évvel később, 1967-re készült el a szálloda oldalhomlokzatára néző, markáns szalagház, a Neuhauser László tervezte 95 lakásos társasház. A Széchenyi tér két szecessziós épületére ráhúzott hatemeletes, a földszinten végig üzletsorral kialakított, tömegével, elhelyezésével sokat kritizált, „Lordok háza” elnevezést kapó lakóház a Kossuth tér korabeli szakértői vélemények szerint lezáratlan, a szállodára néző térfalát kívánta megoldani. Míg maga az építész is úgy vallott az épületről, hogy hosszas vívódás után került sor a tervezésre és a megépítésre, addig tömegével és homlokzati megoldásával „új hatást jelent a műemléki épületekkel és az Aranyhomokkal kialakult központi terek egyik oldalán, és kapcsolatot a közeljövőben a Nagytemplom mögött kialakuló új városközponttal”. (Magyar Építőművészet, 1969)

A tér délnyugati sarkában számos szakmai és civil tiltakozás, politikai botrány ellenére a korábbi Kecskeméti Gazdasági Gőzmalom helyén 2005-re megépült a Malom Center bevásárlóközpont. Az 1870-től a rendszerváltásig üzemelő gőzmalom a fokozatosan növekedő lakosság és a környező sertéshizlaldák gabonaőrlési igényeit szolgálta ki.

Az épületegyüttes bő egy évtizedig állt üresen, amikor az új építkezés kedvéért lebontották, silóit felrobbantották. Az itt épülő Malom Center tervei és létesítése ellen több szakmai és civil szervezet, többek között az ICOMOS magyar tagozata és a Magyar Építőművészek Szövetsége is tiltakozott, kiemelve a műemlékvédelmi aggályokat és az egyeztetések hiányát, illetve az engedélyeztetés tisztázatlan körülményeit. A megépült pláza egy évvel később elnyerte az ICOMOS magyar tagozatának Citrom-díját.

A belvárosból az 1970-es évektől kezdve fokozatosan szorították ki az autóforgalmat, egyre nagyobb területek váltak gyalogoszónává, így az évtized közepén lezárt Szabadság tér új szerepet adott a szomszédos Széchenyi térnek, amely ekkor még inkább csak Széchenyi utcaként létezett. A korábbi szűkös téren szabálytalanul sorakozó egyszintes házakat lebontva immár egy nagyobb, szellősebb térség alakulhatott ki.

Itt helyezték el a városi buszközlekedés fontos csomópontját, a helyi buszállomást és mellette a parkolót. Ide csoportosították a városi buszvonalak mintegy kétharmadának végállomását, így innen gyakorlatilag átszállás nélkül az összes városrész elérhető.

A város 2013-as integrált településfejlesztési stratégiája viszont már a buszállomástól is megszabadítaná a teret, amelynek rehabilitációjával gyalogos agorát hoznának létre, ezzel is meghosszabbítva a belvárosi főteret. A terv a felszín alá parkoló létesítését javasolja, hogy ezáltal is növelhessék a tér zöldfelületét. 

funkcióját egy, a vasútállomás közelében kialakítandó intermodális központtal lehetne kiváltani, hiszen jelenleg a tér legértékesebb, legfrekventáltabb részét foglalja el.

Noha Kecskemét az elmúlt évtizedekben is sokat fejlődött, a felvázolt stratégia még nem valósult meg, így a Széchenyi tér máig megmaradt a belvárosi impozáns főtérrendszer egyfajta zárványának, amelynek építészeti összképe is lényegesen vegyesebb társainál.

Források:
Műemlékvédelem, 1981 (25. évfolyam, 2. szám)
Magyar Építőművészet, 1964 (13. évfolyam, 4. szám)
Magyar Építőművészet, 1969 (18. évfolyam, 3. szám)
Magyarország vármegyéi és városai, Kecskemét
Városépítés, 1980 (16. évfolyam, 5. szám)
https://www.hangosfilm.hu/mozilexikon/kecskemet-otthon-mozi

A szerző az Építészfórum munkatársa.