Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja! Így hódította meg Petra Andrist
Pedig nagyon úgy tűnt, hogy látni sem bírják egymást.
A Házasság első látásra szereplői közül egyedül Andris és Petra voltak az egyetlen pár, akik nagy viharok közepette még a végső döntés előtt szakítottak. Olyan szinten elmérgesedett köztük a helyzet, hogy viszonyból, egyenesen iszony lett, látni sem akarták egymást. Azóta viszont többször is látták őket együtt…
Hogy lehet, hogy a forgatás után egy évvel, többször is együtt mutatkoztak, fotók is készültek róluk.
Miután mindkettejükben leülepedtek a dolgok, leültek beszélgetni és András
megtette amit sokan vártak tőle, bocsánatot kért Petrától.
„Volt bocsánatkérés, volt bocsánatkérés többször is, ezt megtettem egyébként a socialös felületemen, nem azért mert a nézők felé szerettem volna bocsánatkérésemet tanúsítani, csak hát azért itt voltak elég kemény kommentek. Ez egy picit a nézők felé egy olyan tanítás, hogy igen, be kell tudni ismerni a hibákat, be kell tudni azt ismerni, hogy emberből vagyunk tehát képesek vagyunk a hibára” – mondta őszintén a Tények Plusz kamerája előtt Andris, majd azt is elárulta, legújabb dalát is volt felesége ihlette.
Egy biztos, azok akik szurkoltak nekik illetve a pszichológusok is elégedettek lehetnek, hiszen András és Petra a kísérletben látottakat meghazudtoló módon támogatja egymást az élet minden területén.
De milyen viszonyban vannak most?
– Kicsit zavarban vagyok... hogyan is beszélhetnék most a kapcsolatunkról - kezdte Petra.
– Igazából közösek a céljaink, úgyhogy jóban vagyunk. Biztosan fogtok még velünk együtt találkozni, erről a részéről nem is szeretnék többet mondani – árulta el rejtélyesen Petra.
Ezeket olvastad már?
Most jött a riasztás! Ezekre a megyékre pillanatokon belül lecsaphat a pokoli időjárás
Nem bírta tovább: még a nevét is megváltoztatta Papadimitriu Athina lánya
Sírva jelentette be felesége a nagy színész halálát
Durván belekötöttek a kommentelők Kasza Tibi feleségébe: "Semmit sem tett le az asztalra"
Most érkezett a tragikus hír: halálos balesetet szenvedett a híres sportoló
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?