Felesége, Anikó mély gyászban: meghalt a hajléktalanból lett lottómilliomos
Az egész ország csak ámult, amikor a szegénységben élő házaspár, Andraschek László és felesége több mint 600 milliót nyert, azután...
Az Andraschek László és Anikó 2013-ban a skandináv lottón 636 millió forintot nyert. Fel is vállalták az ország előtt a nagy szerencséjüket. Csakhogy előkerültek kéretlenül is a rokonok és a vállalkozás, amibe belevágták, nem hozott sikert az életükbe.
Két évvel ezelőtt a Blikknek nyilatkoztak róla, hogy hogyan vesztették el a realitásérzetüket a hatalmas vagyon hatására: kifolyt a pénz a kezük közül. A pénzük nagy részét felélték, de a gyerekeiknek vásárolt ingatlanok és a saját, házuk megmaradt.
Most súlyos hír jött.
Négy hét alatt elvitte Lacit a rák, a máján lett daganat, amikor a diagnózis kiderült, már menthetetlen volt
– mondta a Telexnek Anikó.
Anikó sem egészséges, három éve dialízisre jár. Hetente háromszor a győri kórház történik a kezelése. Felvették a transzplantációs listára, kaphat új szervet.
„Laci a legvégén útmutatást adott és megesketett, hogy végigcsinálom. A dialízist, majd a transzplantációt is” – jelezte Anikó.
Andraschek László temetésén talán harmincan lehettek.
„Nem is akartam volna nagyon sok embert, a rokonok azért ott voltak. Már nincsenek mellettünk sokan” – mondta ki László özvegye.
Ezeket olvastad már?
Csak néztem magam elé, hogy ez ennyire hamar megtörtént - mondta Görbe Nóra Gát György haláláról
Megható dolgot üzent Bochkor Gábor Várkonyi Andreának
Pünkösdi horoszkóp: zokogni fognak ezek a csillagjegyek, balszerencse éri őket a hosszú hétvégén
KI hitte volna: ezt tette Koós János első felesége!
Most érkezett a tragikus hír: halálos balesetet szenvedett a híres sportoló
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?