Anyósom fogta a borsot, és a ruhák közé szórta mosás előtt. Csak néztem, de az eredmény lenyűgözött
A bors a magyar konyha egyik legfontosabb fűszere, el sem tudjuk képzelni nélküle az ételeink többségét. Arról viszont lehet, hogy még nem is hallottál, hogy a mosás során is fontos szerepet tölthet be, főleg a fehér ruhák esetében.
A bors az ókori Egyiptom és majd a Római birodalom meghatározó fűszere volt. Népszerűsége azóta is töretlen, ráadásul az ételekben játszott szerepe mellett a borsot az orvostudomány is előszeretettel alkalmazta – írja a schweizer-illustrierte.ch.
Bors a testnek
A bors egészséges, különösen a piperin nevű összetevője miatt. Ennek gyulladáscsökkentő, emésztésjavító és antimikrobiális hatása van, emellett hangulatjavító hatással is rendelkezik.
A fűszeres ételek okozta fájdalominger ugyanis endorfint szabadít fel. Ezek pedig azok a hormonok, amelyek boldoggá tesznek bennünket. De nem csak a hangulatot képes feldobni a világ legnépszerűbb fűszere. Elérkeztünk a mosási trükkhöz.
Anyósom minden mosás után ezt teszi, megfogadtam a tanácsát - kiskegyed.hu
Bors a ruháknak
A színes ruhák mosáskor veszítenek élénk árnyalatukból, a fehér darabok pedig idővel sárgás vagy szürkés színűvé válnak. A fekete bors ezt természetes módon megakadályozza. És hogy mit kell tenned?
Adj körülbelül egy teáskanálnyi finomra őrölt fekete borsot a szokásos mosószerhez, de ne a mosószerrekeszbe tedd, hanem közvetlenül a dobba.
A fűszer hatása különösen alacsony hőmérsékleten bontakozik ki: kiszorítja a szappanmaradványokat a ruhák rostjaiból. Ezek ugyanis nem oda tartoznak, és a szövet kifakulását vagy elszíneződését okozzák. Ezért éri meg felturbózni a mosást ezzel a hétköznapi fűszerrel!
SCC
Ezeket olvastad már?
Mindennek vége? Sebestyén Balázs felesége minden képet törölt
Durván belekötöttek a kommentelők Kasza Tibi feleségébe: "Semmit sem tett le az asztalra"
Csak néztem magam elé, hogy ez ennyire hamar megtörtént - mondta Görbe Nóra Gát György haláláról
Most érkezett a tragikus hír: halálos balesetet szenvedett a híres sportoló
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?