Trokán Nóra vallomása nagy súlyú: sok idő után tudott megbocsájtani édesanyjának
A színésznő így élte meg szülei válását.
Papadimitriu Athina sosem tagadta, hogy nagyon megviselte lányait, az akkor 11 éves Annát és 9 éves Nórát Trokán Pétertől való válása.
Most azt is kiderült, mennyire: Trokán Nóra ugyanis a héten Geszti Péternek adta a napját, este pedig élő adásban vallott arról, hogy évtizedekkel később került felszínre a sok elnyomott harag, amit az anyja iránt érzett.
Ugyanis sokáig elnyomta az érzéseit édesanyja döntése miatt, és mindez pedig kihatott párkapcsolataira is. Végül úgy érezte, hogy segítségre van szüksége.
Ám a terápia során sok mindenre rádöbbentette.
„Nagyon sok olyan sérülés, amiket nagyon mélyen eltemettem magamban, jött a felszínre, de évek teltek el, mire az egész válás elkezdett feloldódni bennem, és már nem rendelődtem alá a kapcsolataimban” – mondta el Nóri az Adom a napom csütörtök esti adásában. Mint mesélte, ebben az időszakban szinte egyáltalán nem tudott jó kapcsolatot ápolnia édesanyjával.
„Volt egy időszakom, amikor nem tudtam annyira vele együtt rezegni, mert fel kellett dolgoznom az elválást. Ki kellett jönnie a haragnak” – vallotta be a színésznő.
Ezeket olvastad már?
Megható dolgot üzent Bochkor Gábor Várkonyi Andreának
Csak néztem magam elé, hogy ez ennyire hamar megtörtént - mondta Görbe Nóra Gát György haláláról
Pünkösdi horoszkóp: zokogni fognak ezek a csillagjegyek, balszerencse éri őket a hosszú hétvégén
Most érkezett a tragikus hír: halálos balesetet szenvedett a híres sportoló
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?