Minden kiderült róluk: nincs egyedül Tóth Andi, elképedsz, hogy mi történik ott
El sem hittük.
Tóth Andi az X-Faktor női mentora lesz, és úgy tudjuk, az RTL tehetségkutatójának korábbi győztese a saját szépségcsapatával csapatával érkezhet a produkcióba.
Andit régóta ugyanaz a háromfős beauty stáb készíti fel a műsorokra. Ő pedig – információk szerint – velük képzeli el a jövőt is. őt. Az énekesnő korábban már beszélt arról, hogy kevés ember van, akiben maximálisan megbízik, de a fodrásza, a sminkese és a stylistja, Frohner Fecó, Bényei Betti, és Kiss Márk a bizalmát élvezik; előbbi kettő már büszkén jelezte is, hogy a közös munka a csatornaváltással sem szűnik meg.
Napi horoszkóp: az Ikreket a pénzügyeiben és a szerelemben is támogatják az égiek, a Bika az idegkimerülés szélére kerül, a Bak megoldást talál régi problémájára
Minden komolyabb fotózásra, tévéműsorra elhív, sok mindenen mentünk már keresztül együtt. A hét elején megkapom a ruhatervet Kiss Márktól, ahhoz Bényei Bettivel, a sminkessel kitaláljuk a sminket és a hajat, amelyet aztán egyeztetünk Andival, és persze, változtatunk rajta, ha erre neki igénye van – árulta el a közös munkáról Fecó korábban a Blikknek.
Úgy hírlik Andi az öltözékét sem bízza a véletlenre, azaz az extravagáns és egyedi szettjeiért ezúttal is Kiss Márk divattervező felel majd.
Ezeket olvastad már?
Most jött a riasztás! Ezekre a megyékre pillanatokon belül lecsaphat a pokoli időjárás
Döbbenet: ez derült ki Molnár Csilláról és Zámbó Jimmyről
Most kibukott: ezt beszélik a divatszakmában Galambos Bogi milliárdos párjáról
Most érkezett a tragikus hír: halálos balesetet szenvedett a híres sportoló
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?