Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Házasodni készül a gazda.

    Kora reggel indult a munka Gáspár Zsolt Nógrádmegyerben található tanyáján, ahová a Mokka riportere látogatott el. Gáspár már korábban elárulta, hogy idén májusban tervezi ismét feleségül venni gyermekei anyját, Filoménát. Mint kiderült, jól állnak az előkészületetekkel, neki és párjának már az esküvői ruhájuk is készen van, amit egy neves ruhatervezővel közösen álmodtak meg. Természetesen a Farm VIP-ből ismert műsorvezetőtársa, Demcsák Zsuzsa is meghívást kapott, aki az egyik tanúja lesz a kilencből.

    Demcsákot most fogjuk felavatni, mert meg fogjuk keresztelni. Unokatestvérünk lesz Demcsák Zsuzsa, ezt most be tudom jelenteni kora reggel

    árulta el a stábnak a Farm VIP gazdája, aki a ceremónia menetéről, szokásokról is bővebben mesélt.

    Úgy szoktuk mi, cigányok, hogy elmegyünk a templomba, ahol meg fogják keresztelni. Édesapám lesz a keresztapja Demcsáknak. Nagyon nagy ceremónia lesz, kettő bárányt vágunk le, egy disznót, meg egy tehenet. Nagyon nagy bulit fogunk csinálni. Demcsák Zsuzsa fogja elindítani az estét, egy csárdást fog táncolni apámmal. Mága Zolit fogom megkérni, hogy rántson rá egy nagyot! Így fog megkeresztelkedni Demcsák Zsuzsi, és az unokatestvérem lesz két héten belül.

    – magyarázta lelkesen Gáspár.

  • Gyorsan kellett cselekedni.

    tóth tesók
    Fotó: Papajcsik Péter / Index

    Tóth Gabi közösségi oldalán osztotta meg, hogy a tegnapi napon Szécsi Pál- és Cserháti Zsuzsa-emlékkoncerten énekelt Mujahid Zoltánnal egyetemben. A bejegyzéséből azonban kiderült, valójában nővérének, Tóth Verának kellett volna fellépnie ugyanazon a színpadon, de neki reggelre elment a hangja. A testvérek gyorsan a műsor előtt egyeztettek, és így Tóth Gabi be tudott ugrani helyette a fellépésre.

    „Tegnap »beugrottam« tesóm helyett énekelni. Szegénynek elment a hangja, és Mujahid Zolival volt Szécsi Pál- és Cserháti Zsuzsa-emlékkoncertje… Életembe nem énekeltem ezeket a dalokat, szóval nagyon izgultam… Annyi próba volt, amennyi a koncert előtt belefért! De szeretem a kihívásokat. Jobbulást, tesókám, és köszönöm a kedves közönségnek a támogatást! Ja, és Zolikámnak a bizalmat. Hozzáteszem, Verának szerintem max. egyszer fordult elő ilyen az elmúlt 20 évben! Öröm volt »ismeretlenül« is elénekelni ezeket a dalokat” – írta az énekesnő a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében.

  • Nyáron egymást érik a fellépései.

    Csepregi Éva, a Neoton Família tagja tavaly októberben töltötte be a kerek 70. életévét, de egyáltalán nem tervezi a visszavonulását. Folyamatosan koncertezik, nyáron pedig egymást érik a fellépései, ezért nagyon igyekszik odafigyelni az egészségére, hogy véletlenül se hagyja cserben a rajongóit. A Storynak beszélt arról, hogyan őrzi meg a fiatalos lendületét.

    „Szerintem a koromhoz képest jó fizikai állapotban vagyok, amire nagyon oda kell figyelnem, azok a kilók, mert befolyásolják a színpadi mozgást” – vélekedik a Neoton énekesnője, aki az egészsége megőrzésén egy természetgyógyász barátnőjével dolgozik.

    Régóta hiszek az alternatív gyógyászatban, abban például, hogy a testünk jeleket küld a talpunkra, ezért a reflexológia nekem kifejezetten fontos. Ezenkívül vitaminokat szedek, és nyitott vagyok a különböző mozgást segítő tapaszokra is. Leginkább abban hiszek, hogy a hagyományos gyógyítással összekapaszkodva érhető el a legjobb eredmény, és szerencsémre a természetgyógyászom pont ezt képviseli

    – magyarázza Csepregi, majd hozzáteszi: az évek telnek, aki azt mondja, ezt nem érzi, biztosan hazudik. Kiemeli ugyanakkor, odafigyeléssel azonban a túl hirtelen és nagy változásokat el lehet kerülni, és felkészülhetünk az idősebb kori átmenetre.

    Bár az énekesnő fiatalabb korában is híve volt az egészséges életmódnak, nála is voltak olyan időszakok, amikor kevesebb ideje jutott a mozgásra. Mostanság a kiskutyájával is rengeteget sétál.

    Vele naponta legalább egy órát sétálok. Ezenkívül hetente kétszer gyógytornásszal személyre szabott tornagyakorlatokat végzek, a nappalimban pedig áll egy szobakerékpár is. Az 1980-as években aerobikoztam, órákig ugráltam a betonon, aminek meglett az egészségügyi következménye. Tanultam belőle, most a gyógytornásszal a talajon tornázom.

  • Igaz, nem sokan emlékezhetnek rá.

    VV Kikidi7027 Ok
    Fotó: RTL

    Vasárnap este elstartolt a ValóVilág 12. évada, amelyben az első nyolc játékos birtokba vehette a luxusvillát. Előtte azonban a korábbi évadokhoz hasonlóan a stúdióban mutatkoztak be a valóságshow új szezonjának szereplői. Mint kiderült, VV Kikidi nem először tűnt fel az RTL képernyőjén, ugyanis az Éjjel-nappal Budapest című sorozatban már volt egy kisebb szerepe.

    Meg is lepődők, hogy bárki emlékszik rám az Éjjel-nappal Budapestből. Alig voltam benne, az utolsó háromnegyed évben, ha kaptam egy kicsike szerepet, akkor lehet, hogy már sokat mondok. De igen, szerepeltem benne, Dolesként, aki egyébként nem én vagyok, hiszen én Kikidi vagyok

    – mesélte a versenyző.