Guardiola csodacseréi, sosem látott fordítások és Barcát idéző PSG-blama

2023.10.05. 11:36
Sosem látott mennyiségű fordítást, csodacseréket és hatalmas blamákat hozott a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulója, amely kapcsán a legérdekesebb statisztikákból szemezgettünk.

Julián Álvarez a csodacsere – meg Doku is

A Manchester City világbajnok argentin támadója a 79. percben, 1–1-es állásnál állt be az RB Leipzig elleni ütközeten, és egy-egy góljával és gólpasszával döntő érdemeket szerzett a címvédő 3–1-es sikeréből. Julián Álvarez az elmúlt tíz évben az egyetlen futballista, aki a 75. perc után pályára lépve gólt és gólpasszt is jegyzett.

Jegyezzük meg, csapattársának, Jérémy Dokunak sem sok kellett volna ehhez, hiszen ő a 72. percben érkezett, és ugyancsak két kanadai pontot jegyzett a siker során.

Sosem látott fordítások

Nyolc együttes is úgy győzött ezen a héten, hogy az ellenfél szerezte meg a meccs első gólját. Ilyen sok fordítás korábban még egy BL-fordulóban sem történt!

A Barcelona 2020 decembere óta nem volt ilyen formában

Már ami az idegenbeli BL-győzelmeket illeti. És ez egymás után két vendégsikert jelent… A Viktoria Plzen elleni tavaly novemberi siker után ezúttal Portóban nyertek a katalánok, 2020 decemberében három vendégsiker után szakadt meg a széria.

Ez a mérkőzés amúgy Xavi 100. összecsapása volt a katalánok kispadján. 

Ferran Torres annyi gólt szerzett a legutóbbi kilenc meccsén (4), amennyit az előző 32-n összesen.

Csapattársa, Lamine Yamal lett eközben a BL történetének legfiatalabb kezdőjátékosa.

Csúcsot döntöttek a „szarkák”

A PSG elleni 4–1-es siker a Newcastle történetének legnagyobb BL-győzelme, a párizsiak pedig a Chelsea elleni 2004-es 0–3 óta nem kaptak ki ekkora különbséggel az elitsorozatban.

A meccs egyik legérdekesebb statisztikája: Dan Burn egymaga kétszer annyi fejpárbajt (4) nyert, mint a komplett PSG (2)…

A párizsiak 2020 februárja óta nem kaptak négy gólt tétmeccsen (Ligue 1: Amiens–PSG 4–4), a BL-ben pedig 2017 márciusa óta (Barcelona–PSG 6–1).

Luis Enrique nagy zakóért jár a BL-vendégségbe

A spanyol tréner legutóbbi három idegenbeli BL-mérkőzésén együttese 11 gólt kapott, és csak egyet szerzett (1–4 lett a mostani vége)! Igaz, ahogy fentebb látszik, a PSG elleni párharcot 0–4-ről is megfordította a Barcelona a 6–1-gyel.

Megint a 95. percben jött a római slusszpoén, egy rég látott hőstől

Azok után, hogy az Atlético Madrid ellen egy 95. perces kapusgóllal mentett pontot a Lazio, a Celtic otthonában egy 95. perces találattal győzött – elmondható hát, hogy jól megy a rómaiaknak a végjátékban.

Ezúttal sem egy várt hős lépett elő, legalábbis abból a szempontból, hogy Pedro hat éve nem szerzett gólt a BL-ben (akkor még Chelsea-játékosként), vendégként pedig 12 éve (még a Barcelona színeiben a BATE otthonában).

7512 nap

Ennyi idő telt el Newcastle-gól nélkül a BL-ben, Alan Shearer után Miguel Almirón volt eredményes a sorozatban a „szarkák” játékosaként.

Morata már a negyedik helyen

Az Atlético Madrid támadója duplázott a Feyenoord 3–2-es legyőzése során, amivel megszerezte 24. és 25. gólját is a Bajnokok Ligájában, ezzel megelőzte Cesc Fabregast (24) a spanyolok rangsorában, amiben már csak Raúl (71), Fernando Morientes (39) és Gento (31) áll előtte.

Höjlund belelendült – az MU nem

A Manchester United új csatára két BL-meccsen három gólnál jár, ráadásul mindhárom, kaput eltaláló próbálkozása után középkezdés következhetett. Az emberhátrányban záró „vörös ördögök”, mondjuk, Rasmus Höjlund duplája ellenére kikaptak a Galatasaraytól (2–3).

A Manchester United a legutóbbi 14 hazai BL-meccséből hétszer kapott ki öt győzelem és két döntetlen mellett, ezt megelőzően 96 (!) ütközet kellett ehhez a mennyiséghez (67–22–7).

Az Inter viszont nagyon is

A BL-döntős milánóiak hatalmas fölénye (21–6 lövés, 3,56–0,31-es xG) ellenére „csak” 1–0-ra, de legyőzték a Benficát, ezzel a legutóbbi hat hazai BL-meccsen egy döntetlen mellett ötödször nyertek.

Előtte 16 meccsen volt ugyanennyi sikerük, öt döntetlen és hat vereség mellett…

Rég nem látott Real-remeklés

A királyi gárda 3–2-re nyert Nápolyban, és egymást követő hetedik idegenbeli csoportmeccsén volt eredményes (összesen 18-szor). Ilyen hosszú szériája 2015 és 2017 novembere között volt legutóbb a csapatnak.

Új talizmán Münchenben

Mathys Tel ebben az idényben tíz fellépésen hat gólnál és egy gólpassznál jár a Bayern Münchenben, ami elsőre nem rossz, de annyira nem is kiemelkedő mérleg.

Viszont ha hozzávesszük, hogy a 18 éves francia támadó átlagosan nem egészen fél órát tölt a pályán (összesen 292 percet eddig), akkor azt láthatjuk, hogy 49 percenként szerez egy gólt!

Ez a mutató pedig a topligás együtteseket vizsgálva a legjobb a legalább 250 percet futballozó játékosok mezőnyében.

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2023–2024-es kiírását?

  • 8027
    Manchester City
  • 5373
    Real Madrid
  • 3225
    Bayern München
  • 2679
    Barcelona
  • 962
    Arsenal
  • 654
    Manchester United
  • 568
    Inter
  • 496
    Milan
  • 426
    PSG
  • 379
    Napoli