Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nicole Jones 2023 februárjában egy londoni szórakozóhelyen ismerkedett össze Shahin Farjamival, amikor ő 18, a férfi pedig 54 éves volt, de hamar világossá vált számukra, hogy megtalálták a másik felüket. A nagy korkülönbség ellenére még az év októberében eljegyezték egymást, mindössze nyolc hónappal azután, hogy találkoztak, és ragaszkodnak ahhoz, hogy kapcsolatuk erős lábakon áll, a kor pedig irreleváns számukra. – írja a The Sun.

    Bár mindkét család elfogadja a korkülönbséget, de az ingatlanfejlesztő férfi elismerte, hogy négy gyermeke közül kettő idősebb Nicole-nál, és kezdetben valóságos „sokkot kaptak”, amikor meghallották a hírt. A most 20 éves barátnőt gyakran éri az a vád, hogy csak a pénze miatt van együtt az idősebb férfivel, aki az apja is lehetne, és emiatt „furcsának” érzi magát. Ennek hatására a szerelmesek úgy döntöttek, hogy a TikTok-on dokumentálják rendhagyó kapcsolatukat, hogy bebizonyítsák, sokkal többről van szó, mint a felszínes érzelmekről.

  • Nagymegyerben adott koncertet a fiatal énekes.

    Képernyőfelvétel (383).png
    Fotó: RTL

    Peter Srámek a napokban a szlovákiai Nagymegyerben lépett fel, ahol annak idején Zámbó Jimmy is sokszor adott teltházas koncerteket. Csaknem 30 év után visszatértek a városba a legendás dallamok, ugyanis Srámek a helyszínen megidézte a Jimmy-koncertek hangulatát. A 30 éves, szlovák származású énekes a Fókusz stábjának mesélt a külföldi fellépéséről.

    Én próbálom visszaadni az embereknek azt az érzést, amit már a Zámbó-rajongók nem tudnak átélni, mivel Zámbó Jimmy már nem tud sajnos színpadra állni. Bár tudna, én esküszöm, nem énekelnék tőle egy dalt se, csinálja csak ő, és inkább maradnék itt, Szlovákiában, és itt próbáltam volna szerencsét. Valahogy az élet így hozta, hogy népszerű lettem a Zámbó Jimmy-dallal, és a rajongók, az emberek a mai napig imádják tőlem ezeket a dalokat hallani, én meg tiszta szívemből megteszem és eléneklem, hát miért ne tenném meg?

    – mondta Sramek a Fókusznak, hozzátéve: bár sokan Jimmy utódjaként tekintenek rá, ő nem akar a helyébe lépni és Peter Srámek marad; viszont örül, hogy a közönség elfogadja tőle a néhai énekes dalait.

  • A londoni Stansted repülőtéren csodálhatják meg a nyaralók és az átutazók, a világ legnagyobb vodkásüvegét, melyet most bárki meg is vásárolhat, ha van rá 68 millió forintja. 

    Egy óriási vodkásüveg tornyosul az utasok fölé London egyik legforgalmasabb repterén, aminek aranyszínű külsője garantáltan megragad minden tekintetet. Az Au Vodka által gyártott, elképesztő 2,03 méter magas és 300 kilogramm súlyú palack mindenképpen figyelemfelkeltő. A külsőségek azonban mit sem érnek belső értékek nélkül, de palack új tulajdonosának emiatt sem kell aggódnia: az üveg 250 liter minőségi vodkát rejt magában. 

    A Guinness-rekordok május 24-én hivatalosan is megerősítette, hogy ez a világ legnagyobb vodkásüvege – ezzel megdöntötte az eddigi rekordot, amely egy 200 literes darab volt. Az impozáns palackon vélhetően hamar megragad majd a szeme egy gyűjtőnek, ezért mindenképpen érdemes megtekinteni, ha valaki a nyári időszakban arra jár.

  • Rácz Béla, azaz Young G Béci és felesége, Mészáros Norina a közösségi oldalukon osztották meg, hogy hamarosan új taggal bővül a családjuk. Mint a videójukban azt elmondták, hosszasan gondolkoztak azon, kislányuk elég nagy-e már ahhoz, hogy tudjanak mellette egy kiskutyáról is gondoskodni, de elérkezettnek látták az időt.

    Úgy döntöttünk, hogy kutya gazdik leszünk! A Maltipoora esett a választásunk, hiszen rengeteg jót hallottunk róla, főként, hogy gyerekbarát és nem hullik a szőre. Rebe tehát kap egy öcsikét, Napsi pedig megosztja a tapasztalatait, hiszen neki is van egy kutyusa!

    – írják az Instagram-bejegyzésükben.