Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Büszke magyar lovas nemzet vagyunk

2023.09.02. 20:44
Büszke magyar lovas nemzet vagyunk – mondta a honvédelmi miniszter a Kincsem+ TUTI Nemzetközi Ló- és Agárverseny és Food Truck Show rendezvénysorozaton szombaton Budapesten, a Kincsem Parkban, ahol a tárcavezető átadta a Kincsem-díjat, és egyúttal megkoszorúzta a híres magyar versenyló szobrát.

A nagy sikerű atlétikai világbajnokság után ismét Budapestre figyel a világ, sikerült visszahelyezni a lóversenyvilág nemzetközi térképére Magyarországot – hangsúlyozta a tárcavezető.

Nagyon sok év után igazi angol nyerő ascoti és goodwoodi lovak és lótulajdonosok látogattak el hazánkba, és versenyeztek a magyar lovak ellen. Emellett a lóversenysport Messije, Frankie Dettori, a világ legismertebb zsokéja is hat futamban lovagolt szombaton, kétszer nyert is, ő kapta idén a Kincsem- és az Imperial-díjat – mondta a honvédelmi miniszter.

Nagy sikere ez a magyaroknak, a Széchenyi Istvánhoz visszavezethető gyökerekkel rendelkező magyar lóversenysportnak, amely ezzel nagy lépést tett annak irányába, hogy ismét a nemzetközi világporondon szerepeljen

– hangoztatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A vasárnapig tartó eseményen a lovassportok mellett a honvédség legmodernebb harci eszközeit is megtekinthetik az érdeklődők, köztük a Leopard 2-es harckocsit, a Gidrán páncélautót és a PzH 2000-es önjáró löveget vagy a vadonatúj LYNX aKF41 gyalogsági harcjárművet.

A háromnapos programban pénteken az agárversenyé volt a főszerep, szombaton és vasárnap a lovassporté. A program része a fiataloknak első alkalommal megtartott Nagy Lovas Szakágválasztó is, ami alatt bárki tájékozódhat a különböző lovassportokról és a hazai lovaglási lehetőségekről.